Pesti Srácok

Öt halálos áldozata van a mexikói földrengésnek

Öt halálos áldozata van a mexikói földrengésnek

A Richter-skála szerinti 7,5-es erősségű földmozgás epicentruma a fővárostól 700 kilométerre délre, a Csendes-óceán partján lévő La Crucecita városa mellett volt, de kisebb károk keletkeztek Mexikóvárosban is – írja a Euronews.

A jelenlegi ismeretek szerint öt áldozat van, de félő, hogy ez a szám még emelkedni fog. A földrengés miatti kőomlások több utat tönkretettek, ezért a mentőegységek még nem tudtak minden faluba bejutni. Az érintett városokban az emberek a rengéskor már az utcákon voltak, hamar megszólaltak a földmozgásra figyelmeztető szirénák.

– mesélte az egyik ház gondnoka, hozzátéve, hogy épp a 2017-es földrengés miatti felújítás harmadik szakaszában vannak, már megerősítették az alapot, emiatt nem dőlt össze az épület.

PestiSracok facebook image

A '70-es évek közepe óta a mostani már a harmadik, hetesnél is erősebb földrengés volt Mexikóban. A három tragédiának több, mint tízezer áldozata volt.

Forrás: Euronews; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.