Pesti Srácok

Pert nyert Bayer Zsolt a trágár stílusban megnyilvánuló Nagy Blanka ellen

null

Felmentette Bayer Zsoltot ma a Pesti Központi Kerületi Bíróság a becsületsértés vádja alól. A pert Nagy Blanka kezdeményezte a Magyar Nemzet publicistája ellen, miután Bayer Zsolt – akkor még a Magyar Idők munkatársaként az Echo TV-ben – különféle jelzőkkel illette a kormányellenes tüntetésen káromkodva felszólaló diáklányt – közölte a Magyar Nemzet.

Nagy Blanka durva kifejezésekkel illette Áder János köztársasági elnököt is a szóban forgó tüntetésen.

- idézte fel a lap az eseményeket.

PestiSracok facebook image

A Népszava arról írt, hogy Nagy Blanka a bíróságon úgy fogalmazott: odahaza, Kiskunfélegyházán gyakorlatilag kiközösítették a gimnáziumból, volt olyan pedagógus, aki közölte, nem akar egy tablón szerepelni a diáktüntetővel. Elhatárolódott tőle saját alma matere is.

A publicista az utolsó szó jogán Nagy Blankához fordulva így fogalmazott:

– érvelt Bayer Zsolt.

A bíróság szerint Nagy Blanka közszereplővé vált, ennek megfelelően pedig neki is tűrnie kell a kritikát. Becsületsértés nem történt, hiszen Bayer Zsolt mondatai beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába.

Forrás: Magyar Nemzet/ Fotó:Horváth Péter Gyula-PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.