Pesti Srácok

Prisztás-gyilkosság – Az ügyészség kitart amellett, hogy Portik egykori bizalmasa, Hatvani István volt a tettes

null

Fellebbezést jelentett be a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Prisztás-ügyben; a hatóság kitart azon álláspontja mellett, hogy Portik Tamás egykori bizalmasa, Hatvani István lőtte agyon 1996 novemberében a nagyvállalkozót. Az ügyészség a másik két vádlott, Portik és a Prisztás Józsefet a vád szerint a bűncselekmény helyszínére csaló Fazekas Ferenc esetében büntetésük helybenhagyására tett indítványt – olvasható a fellebbezésről szóló döntés szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.

Mint arról februárban a PestiSrácok.hu beszámolt, a Fővárosi Törvényszék elfogadta a Fenyő János megölése és a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás miatt már jogerősen életfogytiglanra ítélt Jozef Roháč vallomását, amely szerint ő lőtte agyon 1996 novemberében Prisztás József nagyvállalkozót, a bíróság egyúttal félbeszakította az eddig a bérgyilkosnak tartott, és ezért korábban már jogerősen tizenöt évre ítélt Hatvani István szabadságvesztését. A törvényszéken lefolytatott, a védelem által indítványozott perújítási eljárásban ugyanakkor nem változtattak a felbujtónak tartott Portik Tamás és a bűnsegédként számon tartott Fazekas Ferenc büntetésén: Portik tizenöt, illetve Fazekas tíz éves fegyházbüntetése hatályban maradt. Hatvani büntetése félbeszakításának nem volt halasztó hatálya, vagyis a fellebbezések sem lehetnek rá hatással; a férfi még az ítélet napján szabadon távozhatott a börtönből. Hatvani Istvánt bizonyíték hiányában mentette fel a gyilkosság vádja alól a Fővárosi Törvényszék.

Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.