Pesti Srácok

Putyin: mire a többi ország kifejleszti hiperszonikus fegyverét, Moszkva képes lesz az elhárításra

null

Mire a többi ország kifejleszti hiperszonikus fegyverét, Oroszországnak már lesz eszköze az ellene való védekezéshez - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a Rosszija 1 televízió Vesztyi Nyegyeli című heti műsorában bemutatott nyilatkozatában.

"Meg fog jelenni (a hiperszonikus fegyver a vezető katonai hatalmak arzenáljában). De úgy gondolom, hogy kellemes meglepetést tudunk majd okozni partnereinknek azzal, hogy mire megjelenik náluk ez a fegyver, nálunk nagy valószínűséggel megjelenik a fegyverrel való küzdelem eszköze" - mondta Putyin az interjúban, amely egy, a posztszovjet Oroszország fennállásának 30. évfordulójára készült dokumentumfilm részlete. Korábban Putyin azt állította, hogy az orosz hiperszonikus fegyver megjelenése fölöslegessé tette mindazokat a kiadásokat, amelyeket más országok Oroszország katonai feltartóztatására fordítottak, és hogy a történelem folyamán első ízben fordul elő, hogy Moszkva a csúcstechnológiájú fegyverek kifejlesztésében megelőzte a többi országot. A TASZSZ orosz állami hírügynökség összefoglalója szerint az orosz hadseregnél a tavalyi év végén állt fel az első hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokkal felszerelt Avangard interkontinentális rakétarendszerrel rendelkező ezred. Folytatódik más hiperszonikus fegyverrendszerek, egyebek között a Cirkon hajóelhárító szárnyas rakéta és a Szarmat hadászati rakétarendszer tesztelése.

- fejtegette Putyin annak indoklására, hogy miért volt szüksége Moszkvának a hiperszonikus fegyver létrehozására.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. Az indokok között sorolta fel azt is, hogy az Egyesült Államok felmondta az átfogó hadászati rakétavédelem kiépítését megtiltó ABM-megállapodást. Putyin szerint Oroszország és az Egyesült Államok között paritás áll fent a nukleáris fegyverek terén, mind a robbanótöltetek, mind a hordozóeszközök tekintetében, de a csúcstechnológiájú fejlesztésekben "kétségtelenül" Moszkva vezet. Mint mondta, Oroszország világelső hagyományos potenciálja korszerűsítésében is.

Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.