Pesti Srácok

Salvini: Magyarország számunkra példakép

Salvini: Magyarország számunkra példakép

Példaképnek nevezte Magyarországot Matteo Salvini, az olasz ellenzéki Liga párt elnöke az MTI-nek nyilatkozva az általa vezetett jobboldali pártszövetség koronavírus-járvány utáni első utcai demonstrációján, amelyet kedden Róma belvárosában rendeztek.

A politikus az őt éltető tömeg közepén, zöld-fehér-piros színű szájmaszkját levéve azt mondta: "Tisztelet a magyar népnek és kormánynak, a magyarok közösségének, számunkra példaképek vagytok, köszönjük, hogy közel vagytok hozzánk!".

Az "Olaszország nem adja fel! Büszkén talpra áll!" jelmondatú tüntetésen a Liga vezetője azt hangoztatta, a jobbközép azért lendült mozgásba, hogy segítsen a problémák megoldásában. "Olaszországot újra kell indítani, az olaszok haragja és tenni akarása teljesen érthető, azért vagyunk itt, hogy olyan politikai irányt szabjunk, amely önerőből messzire viszi Olaszországot, anélkül, hogy a soha meg nem érkező külső segítségre várna" - tette hozzá a baloldali kormány "örökös európai segítségvárására" utalva.

Matteo Salvini megjegyezte, az általa vezetett erők az utóbbi hónapokban "elfelejtett és diszkriminált" olaszokat képviselik. "Megtöltjük a tereket, hogy innen küldjük el javaslatainkat a járványt követő gazdasági válságtól leginkább érintettek nevében" - mondta Salvini.

PestiSracok facebook image

A Liga, az Olasz Testvérek és a Hajrá Olaszország (FI) közös megmozdulása a február végén megtorpant olaszországi belpolitikai élet újraindulását szorgalmazta. Az olasz köztársaság június 2-i nemzeti ünnepén mintegy száz város tereit töltötték meg a jobbközép politikusai és választói. Pártzászlók helyett nemzeti lobogókat tartottak a magasba. A római Piazza del Popolón az eredetileg távolságtartással tervezett demonstráció tömegdemonstrációvá nőtte ki magát, amelyen nehéz volt betartatni az óvintézkedéseket. A térről induló korzó sétálóutcáján ötszáz méteres zöld-fehér-piros zászlóval vonultak fel.

Georgia Meloni, a FdI elnöke az MTI-nek hangsúlyozta: "Ha Európában változik valami, az az általunk képviselt és velünk szövetséges erőknek lesz köszönhető. Reményeink szerint Európában is mozgást tudunk előidézni, azoknak adunk hangot, akik némák maradtak a gazdasági válsághelyzetben". Hozzátette, ez a megmozdulás bizonyítja, hogy a híresztelésekkel ellentétben az olasz jobboldal egységes, miközben a baloldali kormánypártok örökös vitája megbénítja a döntéshozatalt és az országot is. "Olaszország nincs hanyatlásra ítélve, létezik politikai és gazdasági alternatíva is" - hangoztatta, kijelentve, hogy a jobbközép az őszre halasztott tartományi választásokkal egy időben kormányváltásra is készül Giuseppe Conte kormányának leváltásával.

Antonio Tajani, a FI alelnöke olasz és európai újraindulási stratégiát sürgetett, arra emlékeztetve, hogy több tízezer olasz vállalkozás vár segítségre a járvány utáni újrainduláshoz.

Az óriás olasz zászlót vivő egyik római nő az MTI-nek azt mondta, úgy érzi, a miniszterelnök Contéval "bűnözők vezetik az országot, akik nem nyújtanak védelmet az olasz családoknak, ezért azonnal távozniuk kell". A haragosabb tüntetők az olasz himnuszt énekelve szintén a kormány távozását követelték. "Szabadság! Választásokat! Kormányváltást!" - kiabálták a demonstrálók. Egy magát régi jobboldali választónak nevező idős férfi úgy vélte, itt volt az ideje, hogy az olaszok utcára vonuljanak, hiszen választások nélküli kormány vezeti őket. Egy fiatalember, arcán a Liga pártlogójával díszített szájmaszkkal, azt mondta, nem lehetett az olaszokat tovább "politikailag is karanténba zárni".

Elemzők főpróbának nevezték a jobbközép demonstrációját a július 4-re a római Circus Maximus mezejére meghirdetett országos tüntetés előtt, amelyhez már egész Olaszországból csatlakozhatnak résztvevők. A római Piazza del Popolón kedd délután az úgynevezett narancssárga mezesek folytatják a tüntetést, akik egy hete a milánói Dóm téren szintén a kormány azonnali távozását sürgették.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.