Pesti Srácok

Stabil az önkormányzatok pénzügyi helyzete – Cáfolta a pénzügyminisztérium az újabb ellenzéki hazugságokat

Stabil az önkormányzatok pénzügyi helyzete – Cáfolta a pénzügyminisztérium az újabb ellenzéki hazugságokat

Az önkormányzati rendszer pénzügyi helyzete stabil, a településeket a gazdasági visszaesés ellenére sem fenyegeti az ellehetetlenülés – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésén. A Gyurcsány-párt a közüzemi szolgáltatások ingyenessége mellett kampányolt.

Banai Péter Benőt a bizottság ellenzéki tagjai kérdezték a települések helyzetéről. Válaszában az államtitkár többek között kitért arra, hogy az önkormányzatok készpénz- és betétállománya 2019 végén elérte a 800 milliárd forintot, állampapír-állományuk összege 285 milliárd forint. Utóbbin belül a főváros részesedése különösen jelentős, 180 milliárd forint volt az első negyedévben.

– tette hozzá. A bizottsági ülésen a DK javasolta az ingyenes védőoltások kiterjesztését, a méltányossági nyugdíj keretének emelését és korlátozott mértékben a közüzemi szolgáltatások ingyenességét. A módosító javaslatokat a bizottság elutasította, és Banai Péter Benő sem tartotta azokat indokoltnak. Véleménye szerint ingyenes védőoltásokban évről évre többen részesülnek, miután a kormány jelentősen bővítette az érintettek körét. A méltányossági nyugdíjkeret emelése helyett a 13. havi nyugdíj visszaállítását tekinti megoldásnak.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A közüzemi szolgáltatások ingyenességét az államtitkár azért utasította el, mert úgy véli, hogy a rezsicsökkentés jelentős kiadásoktól mentesítette a háztartásokat, az alacsony közüzemi díjakat az állam központilag garantálja.

– hangsúlyozta az államtitkár.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.