Pesti Srácok

Terroristák gyerekeit szállította vissza Franciaországba a párizsi vezetés

Terroristák gyerekeit szállította vissza Franciaországba a párizsi vezetés

Az Iszlám Államhoz csatlakozott francia dzsihadisták gyerekeit szállították haza Franciaországba - jelentette be a francia külügyminisztérium hétfőn. A tárca közleménye szerint az eddig kurd fennhatóság alatt lévő szíriai menekülttáborokban élő 10 gyerek közt több árva is van.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 2019-es összeomlása óta eddig 28 gyereket szállítottak haza Franciaországba. A terrorszervezet Szíria és Irak részeit magába foglaló "kalifátusának" bukása után diplomáciai huzavona alakult ki, a javarészt kurd menekülttáborokba került, nyugati állampolgárságú dzsihadisták és családtagjaik ügyében a kurd milíciák és a nyugati kormányok közt. Az utóbbiak több alkalommal elutasították, hogy visszafogadják állampolgáraikat, míg a kurdok leszögezték: nem tudnak tovább a foglyaikról gondoskodni.

Jelenleg mintegy 300 gyerek van kurd ellenőrzésű táborokban, akinek szülei francia állampolgárságúak, az ő esetükben az anya jóváhagyása is szükséges a hazaszállításhoz. A francia kormány adatai szerint mintegy 1700 francia állampolgár csatlakozott a dzsihadistákhoz Irakban és Szíriában 2014 óta. Közülük több százan életüket vesztették, a több, mint 300 hazatérőt bíróság elé állították, a többség viszont elmenekült a dzsihadisták által ellenőrzött területekre, például Líbiába. Franciaország azért ellenzi a dzsihadisták hazatérését, mert az országot 2015 óta sújtó iszlamista terrortámadások többségét Szíriából az Iszlám Állam tervezte meg, és francia dzsihadistákkal hajtatta végre. Összesen csaknem 12 000 külföldi - köztük 4000 nő és 8000 gyerek - él 3 menekülttáborban Szíria északkeleti részén, nagyrészük al-Hólban. Tavaly helyi segélyszervezetek szerint 517 ember, köztük 371 gyerek halt meg a táborban. Nemzetközi segélyszervezetek többször felhívták a figyelmet az ott uralkodó borzasztó körülményekre.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.