Pesti Srácok

Tizenkét évre ítélték a veronai buszbaleset sofőrjét

Tizenkét évre ítélték a veronai buszbaleset sofőrjét

Nem jogerősen tizenkét év szabadságvesztésre ítélte a veronai bíróság pénteken azt a magyar sofőrt, aki 2017. január 21-én azt a magyar diákokat szállító buszt vezette, amely egy oszlopnak csapódott és kigyulladt a Veronához közeli autópályán. A tragédia tizenhét halálos áldozatot követelt – írta az Index. Az elhunytak a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és kísérői voltak.

A veronai államügyész 2018-ban hat embert – a magyar buszsofőrt és öt olasz mérnököt – vádolt meg közúti baleset okozásával, de csak a magyar sofőr kért rövidített eljárást, ezért az ő esetében külön döntött a bíróság, amely a maximálisan adható, legnagyobb büntetést szabta ki. Az autópálya üzemeltetőinek felelősségét külön eljárásban, új bíró kezdi majd tárgyalni decemberben – mondta az Indexnek Szendrei Endre, aki unokahúgát veszítette el a balesetben. A férfi arról is beszélt, hogy a hozzátartozók most egyfajta megkönnyebbülést éreznek, hiszen a magyar sofőr a lehető legsúlyosabb büntetést kapta. Az ügyész ugyan tizennyolc év szabadságvesztést indítványozott, és kérte, hogy a férfit örökre tiltsák el a járműveztetéstől, de mivel V. János rövidített eljárást kért, a bíróságnak ezért csökkentenie kellett a büntetés mértékét. Az ítélet viszont nem jogerős, mert a férfi védői fellebbeztek.

− mondta Szendrei, aki hozzátette azt is, hogy az ítélet fényében Magyarországon büntetőfeljelentést tesznek a sofőr munkáltatója, a Pizolit Kft. ellen, és azt is szeretnék elérni, hogy V. János Magyarországon se vezethessen, a mostani ítélet szerint ugyanis csak Olaszországban nem ülhet volán mögé.

PestiSracok facebook image

A hozzátartozók korábban nyilvánosságra hozták ugyanis azt a baleseti jegyzőkönyvet, amely szerint a magyar diákokat szállító buszt 2003-ban ötvenhárom üléssel helyezték forgalomba, később viszont pótüléseket szereltek be a járműbe, így azon ötvennyolc utas is elfért. Nem ez volt az egyetlen engedély nélküli átalakítás a buszon. A műszaki szakértői véleményben is szerepel, hogy a buszba pótüzemanyag-tartályt szereltek be, holott a Pizolit Kft., a buszt üzemeltető cég üzemanyag-tartály gyártására nem volt jogosult, és az autóbusz részecskeszűrőjét is engedély nélkül szerelték ki. Az igazságügyi műszaki szakértő szerint a beszerelt póttartály a busz menetstabilitását nem befolyásolta, feltéve, hogy a csomagtérben az egyéb csomagok is megfelelően voltak elhelyezve. A jármű viszont el sem indulhatott volna, az engedély nélkül beszerelt pótüzemanyag-tartály és a kiszerelt részecskeszűrő miatt ugyanis közúti közlekedésre alkalmatlan volt.

Engedély nélküli póttartályok

A tűz terjedésének oka a szakértő szerint a jobb oldali üzemanyag-tartályban található nagy mennyiségű gázolaj meggyulladása volt, amely a tartály roncsolódása után az utastérben akadálytalanul égett. A Nemzeti Nyomozó Iroda a baleset után több helyszínen, így a Pizolit Kft. kiskunfélegyházi telephelyén is házkutatást tartott, ahol három másik buszban is engedély nélkül beszerelt póttartályokat találtak, de előkerültek olyan üzemanyag-tartályok is, amelyeket az ellenőrzés miatt szerelhettek ki a járművekből. A magyar rendőrség a fentiek ellenére egy éve bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a cég ellen, majd a hatóság szabálysértési eljárást kezdeményezett.

Alvászavarral kezelték a sofőrt, mégis vezethetett

A tragikus baleset után nem sokkal derült ki, hogy a buszsofőr kóros alvászavarban, úgynevezett súlyos apnoéban szenvedett a baleset idején és a korábbi csaknem húsz évben. A nyomozás alatt kihallgatták a sofőr háziorvosát, üzemorvosát és azt a neurológust is, aki alvászavara miatt kezelte a buszsofőrt, végül azt az orvost gyanúsították meg, aki egészségügyileg alkalmasnak találta a busz sofőrjét. Az Index szerint az utóbbi vizsgálatban tett vallomásokból kiderült, hogy a buszsofőr egy erdélyi úton találkozott a Flór Ferenc kórház egyik főorvosával, akitől azért kért tanácsot, mert rendszeresen kialvatlannak érezte magát. Ez a főorvos utalta be aztán a Honvédkórház Alvásdiagnosztikai Központjába, ahol V. Jánost 2016. február 4-én alvásvizsgáló berendezéssel vizsgálták meg, és a férfinál súlyos alvási apnoét diagnosztizáltak. A sofőr alvászavarát vizsgáló neurológus a rendőröknek azt mondta, hogy a férfinak légzést segítő készülék állandó használatát írta fel, és az OEP előírása alapján két hónap próbahasználatot javasolt, amelyet 2017. március 1-jén kezdett és május 10-én fejezett volna be, ugyanis a buszos cég üzemorvosa április 22-én kiállította a férfinak a munkaköri orvosi alkalmassági véleményt. Az üzemorvos – állítása szerint – egyáltalán nem tudott arról, hogy a sofőrt alvászavarai miatt kezelik, és azt a rendeletet sem ismerte, amely 2015. április 1-től kötelezővé tette az apnoés betegek szűrését. Az üzemorvos szerint minden rendeletet az ember nem olvashat el, mert akkor minden nap másnapig olvasna; szerinte annak a személynek kellett volna tájékoztatnia őt, aki tudott a férfi betegségéről.

Még a másodfok előtt börtönbe kerülhet V. János

A szabadlábon védekező V. János nem vett részt a pénteki, olaszországi ítélethirdetésen; az Origo beszámolója szerint bár a verdikt nem jogerős, az olasz jog ilyen esetekben is lehetővé teszi a büntetés megkezdését. A portál úgy tudja, hogy a sofőrt hamarosan a magyar rendőrség veheti őrizetbe. A veronai tragédia a magyar jogot is befolyásolta: a szerencsétlenség után szigorodtak az iskolai kirándulások, csoportos utazások feltételei.

Forrás: Index/Origo/PS; Fotó: MTI/Olasz Tűzoltóság

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?