Pesti Srácok

Török Gábor: A kormány politikai szempontból is leiskolázta az ellenzéket

null

Török Gábor szerint tudatosság és profizmus jellemezte az elmúlt időszakban a kormánypártok politikáját. A Fidesz-KDNP politikai szempontból is leiskolázta az ellenzéket. A politológus, aki két hónappal ezelőtt még úgy vélte, az ellenzéknek érdemes előrehozott választásra készülnie, kedd este az ATV műsorában kifejtette, hogy ha így folytatja az ellenzék, a leghalványabb esélye sem lesz 2022-ben, a választáson.

Török Gábor két hónappal ezelőtt még azt mondta, hogy az ellenzéknek érdemes lehet előrehozott választásra készülnie. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában tegnap megkérdezték az elemzőt, szerinte hogyan alakulnak az események azóta. Török szerint most a kormány jobb helyzetben van, az ellenzék viszont gyengébb, ezért erre nincs szüksége a kormánynak. Két hónappal ezelőtt még az látszott, hogy a gazdasági és társadalmi helyzet miatt lehet jobb a kormánynak egy őszi választás. A politológus véleménye szerint, amit az elmúlt időszakban láttunk a kormánynál – a politikai tudatosság és a profizmus –, az az ellenzéknél teljesen elmaradt, ezért a kormánynak most már nem kell ebben gondolkodnia. A kormány politikai szempontból leiskolázta az ellenzéki pártokat, azok ugyanis – mint mondta – semmi értékelhetőt nem tudtak felmutatni.

– mondta Török Gábor. Török azt várná az ellenzéktől, hogy valami politikai stratégia, vízió alapján elkezdjen politizálni.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést a politológus.

– hangsúlyozta Török Gábor.

Forrás: atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.