Pesti Srácok

Törökországban továbbra is napi ezer körül van az új fertőzöttek száma

Törökországban továbbra is napi ezer körül van az új fertőzöttek száma

Törökországban kedden az előző napi 989 után továbbra is ezerhez közeli értékkel, 993-mal nőtt az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott táblázatból, amely szerint eddig 172 114 esetet regisztráltak.

Az új esetek száma három hete stagnál, már május 18. óta 786 és 1186 között ingadozik. A mutató április 11-én 5138-nál érte el eddigi csúcspontját, majd május 20-án esett ezer alá, vasárnap 914-en, hétfőn 989-en állt. Az elmúlt napon 18-an vesztették életüket a vírusfertőzéshez köthetően, így a halálos áldozatok száma 4729-re növekedett. Az elhalálozások üteme szintén május 18. óta nagyságrendileg azonos szinten mozog, 18 és 34 között váltakozik. A vasárnapi adat 23, a hétfői 19 volt.

Az intenzív ápolásra, illetve a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma - vasárnaphoz hasonlóan - ismét együttesen emelkedett, az előbbi 625-ről 642-re, utóbbi 261-ről 281-re. A gyógyultak száma 3218-cal 144 598-ra nőtt, ők teszik ki tehát az összes eset több mint 84 százalékát. A 83 milliós országban a hatóságok eddig több mint 2,4 millió vírustesztet végeztek el.

A kis-ázsiai ország május 4-étől "ellenőrzött társadalmi élet" elnevezéssel átlépett a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a maszkviselésre, a másfél méteres távolság betartására és a megfelelő tisztálkodásra épül. A lazítások keretében nyitva tartanak egyebek mellett a bevásárlóközpontok, az éttermek, a kávézók, a fodrászatok, a szépségszalonok, a múzeumok, az óvodák, a szállodák és a strandok. Megnyílt egyúttal a személyforgalom előtt az összes korábban lezárt tartomány, és a legutóbbi hétvégén már a nagyvárosokban alkalmazott kétnapos kijárási tilalom sem volt érvényben.

PestiSracok facebook image

Június 1-ével újraindult a belföldi légi közlekedés is. A nemzetközi légi járatokat június 10-től fokozatosan indítják, Magyarországra például június 15-étől. A Törökországba érkezőket a repülőtereken tesztelni fogják, hogy megfertőződtek-e az új koronavírussal, továbbá elérhetőségeiket és tartózkodási helyüket is regisztrálják.

Recep Tayyip Erdogan török elnök kedd esti ankarai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a 65 évnél idősebbek már a hét minden napján elhagyhatják lakhelyüket 10 és 20 óra között, míg a 18 éven aluliakat érintő korlátozást teljesen feloldják, azzal a feltétellel, hogy szüleik kíséretében mozdulnak ki otthonról. Erdogan a kormányzat újból személyes részvétel mellett tartott ülését követő beszédében arra is kitért, hogy június 15-étől bizonyos feltételekkel megnyithatják kapuikat a házasságkötő termek, július 1-jével pedig a mozik és a színházak is.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.