Pesti Srácok

Az év végéig újabb testkamerákat vásárol a MÁV-Start

null

A MÁV-Start az év végéig mintegy 70 új testkamerát vásárol. A beszerzésre kiírt pályázatra június 19-ig várják az ajánlatokat; eredményes eljárás esetén a szerződést az eszközbeszerzésről várhatóan július közepén kötik meg – közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a mobilkamerák használata láttán az utasok együttműködőbbek, és megnőtt a jegyvásárlási hajlandóság. Rámutattak arra, hogy több alkalommal is előfordult, hogy korábban a kötekedő, veréssel fenyegetőző, érvénytelen jeggyel utazó utas a kamerát látva további vita nélkül elismerte a pótdíjalkalmazás jogosságát. Jegyvizsgálót 2018-ban 123, 2019-ben 70, 2020-ban pedig mindezidáig 35 esetben ért inzultus, amiből 18 tettlegességig fajult, 17 esetben pedig tettleges becsületsértés történt – írják a közleményben. A 2019. szeptemberi bevezetés óta folyamatosan nő azoknak a jegyvizsgálóknak a száma, akik önkéntes alapon, szívesen használják a testkamerákat munkavégzés során; legtöbben a miskolci, a debreceni és a dombóvári térségben látják el így a feladatukat. Azokon a vonatokon, amelyeken testkamerával dolgozik a jegyvizsgáló, eddig egy atrocitás történt a szolgálatot teljesítő kollégákkal szemben – közölte a MÁV.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MÁV-Start

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.