Pesti Srácok

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese Hévízről bejelentkezve az M1 aktuális csatornán, hétfőn.

Könnyid László közölte: jellemzően pénteken nyitott ki a szálláshelyek döntő többsége, szinte valamennyi vendéglátóegység és a fürdők is várják már a vendégeket országosan. A vezérigazgató-helyettes azt mondta, hogy kedvezőek a tapasztalatok, mind a vendégek, mind a szolgáltatók fegyelmezetten betartják az előírásokat. Könnyid szerint méréseik már hetedik hete azt mutatják, hogy a belföldi vendégek egyre inkább az országhatáron belül tervezik nyári pihenésüket, jelenleg kétharmados ez az arány. A korlátozások enyhítése óta napról napra emelkedik a foglalások száma - emelte ki.

Az első nagy hullám a pünkösdi hétvégén volt, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban azt látni, hogy naponta 2000-2500 új foglalás érkezik, többségében júliusra és augusztusra. A Balaton mellett valamennyi élővízhez és turisztikailag meghatározó térségbe, valamint a szálláshelyek teljes spektrumában érkeznek a foglalások - mondta. Hozzátette: a szállodák mellett a panziók és egyéb magán szálláshelyek után is sokan érdeklődnek. Könnyid László hangsúlyozta: az útnak indulóknál a biztonság lesz az elsődleges szempont, ugyanakkor élményeket is keresnek a turisták. A vendégeket elsősorban az érdekli, hogy a szolgáltatók mit tesznek a biztonságukért. Arról is beszélt, hogy a turizmusban csaknem négyszázezer ember dolgozik Magyarországon, a szektor gerincét magyar családi tulajdonú vállalkozások adják. Ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség itthon maradásra buzdító kampányával is azt üzenik, hogy a belföldi nyaralást választók a magyar munkahelyeket és a turizmusban dolgozó hazai családokat támogathatják.

Forrás: MTI, kiemelt kép: heviz.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.