Pesti Srácok

Változnak a kata szabályai, a kormány a munkavállalók érdekében kiszűrné a színlelt szerződéseket

Változnak a kata szabályai, a kormány a munkavállalók érdekében kiszűrné a színlelt szerződéseket

Bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között alkalmazzák, hanem katás vállalkozóként. Nem fizetik meg a munkaviszonyt terhelő közterheket, így a dolgozóknak jelentősen kevesebb nyugdíjuk lesz, és munkajogi védelem sem illeti meg őket- mutatott rá a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára. Izer Norbert a Magyar Nemzetnek azt hangsúlyozta, hogy a kormány arra készül, hogy kiszűrjék a bújtatott szerződéseket, ezért a munkavállalók érdekében változnak majd a kata szabályai. A kormány igazságossá teszi a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) szabályait - hangoztatta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

A Magyar Nemzet szombati lapszámában megjelent interjúban Izer Norbert azt mondta, hogy több tíz milliárd forint is származhat jövőre az átalakításból. A változás egyik leglényegesebb eleme lesz, hogy ha a katás vállalkozó és egyik üzleti partnere között az ügyletek értéke egy éven belül meghaladja a 3 millió forintot, akkor a 3 millió forint feletti rész után 40 százalékos adót kell leróni.

- jelentette ki.

PestiSracok facebook image

Az államtitkár szerint a változtatások a legtöbb katást nem érintik, de érdemben tisztíthatják a piaci viszonyokat.
A kata mértéke nem változik - közölte.

- mondta.

Az államtitkár rávilágított, hogy a változtatással a munkavállalók érdekeit védik.

A probléma lényege, hogy bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között alkalmazzák, hanem katás vállalkozóként. Nem fizetik meg a munkaviszonyt terhelő közterheket, így a dolgozóknak jelentősen kevesebb nyugdíjuk lesz, és munkajogi védelem sem illeti meg őket

- emelte ki Izer Norbert.

A legfontosabb módosítás ezt a helyzetet szüntetné meg azzal, hogy bizonyos esetekben extra befizetést ír elő. Ha a katás vállalkozó és egyik üzleti partnere között az ügyletek értéke egy éven belül meghaladja a 3 millió forintot, akkor a 3 millió forint feletti rész után 40 százalékos adót kell leróni.

- mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Forrás: MTI/Fotó: MTI