visszaélés
Szaniszló Sándorig érhet a főváros korrupciós ügye
A Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a nyomozást a baloldali vezetésű XVIII. kerületi ingatlanberuházásokkal kapcsolatban felmerült állítólagos visszaélések ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. A büntetőfeljelentést Budai Gyula tette az Anonymus által nyilvánosságra került hangfelvételek alapján, amelyen az azóta letartóztatott Patek Gábor hallható. Patek a hangfelvételen arról beszélt, hogy az Üllői út 323-ban (ami egy 86 lakásos társasház) Szaniszlónak és egyik alpolgármesterének is egy-egy lakást kellett adni. Azt, hogyan trükköznek Szaniszlóék ingatlanberuházókkal az Akta egyik riportjában mi is bemutattuk. Az egykori Erdért-fetelep területén egy teljesen irreális lakópark építéshez ad meg minden háttértámogatást a pestszentlőrinci önkormányzat a lakók tiltakozása ellenére. Ott a beruházó az az Alpha Group, amelynek irodaházában ügyfélszolgálatát és egy rendezvényszervező cégét is üzemelteti a Demokratikus Koalíció.Rendkívüli testületi ülést összehívását kezdeményezi az óbudai Fidesz a letartóztatási hullám ügyében
A polgármesternek tisztáznia kell magát! – írja közösségi oldalán az óbudai Fidesz, amely egy rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezi, miután rendőrök lepték el tegnap a III. kerületi önkormányzatot és négy embert őrizetbe vettek vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt.Curtis nevével népszerűsíti a baloldal a tüntetését, pedig ő nem is lesz ott
A fiatalok körében népszerű zenész, Curtis éppen Kárpátalján volt, ahol magyar kisgyermekeknek jótékonykodtak, amikor megkeresték, ellenzi-e a pedofíliát; ma reggelre azonban a pénteki tüntetés támogatói között találta a nevét. A zenész kiakadt, azt mondta, hogy ennél aljasabb dolgot még nem látott.A közösségimédia-cégek vezetőit vonták kérdőre az amerikai kongresszusban gyerekek szexuális kiszolgáltatása miatt
A közösségi médiumok "kezén vér szárad" – fogalmazott Lindsey Graham szenátor szerdán a Facebook, az Instagram, a TikTok, az X, a Snapchat és a Discord közösségi médiumokat üzemeltető vállalatok vezérigazgatóinak indulatoktól sem mentes kongresszusi meghallgatásán, Washingtonban.Internetes csalásról küldött figyelmeztetést a Honvédelmi Minisztérium
A Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar ezúton is felhívja a figyelmet, hogy – mint az államháztartási rendszerben működő költségvetési szervek – sem intézményi szinten, sem a kapcsolódó cégek szintjén nem indítanak megkereséseket, látszólagos ajánlati felhívásokat. Bármilyen nemű beszerzés kizárólag a jogszabályoknak megfelelően és a hivatalos elérhetőségeken keresztül történik. Ennek ellenére korábban több alkalommal is előfordult, hogy – más témakörökhöz kapcsolódóan is – a Honvédelmi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó cégek hasonló visszaéléseket tapasztaltak. A jogi lépéseket minden alkalommal megtették – áll a minisztérium közleményében.Ismert orvosok nevével visszaélve hirdetnek gyógyhatásúnak mondott szereket az interneten
A Nemzeti Védelmi Szolgálat vizsgálatot folytat olyan ügyekben, amelyekben ismert orvosok nevével visszaélve olyan szereket hirdetnek, amelyek Magyarországon hivatalosan nem engedélyezettek – közölte a szervezet a Facebook-oldalán, felhívva a figyelmet arra, hogy az orvosok nem reklámozhatnak gyógyszereket.Feljelentést tett a Paks II., valaki visszaélt a társaság nevével és arculatával
Feljelentést tett a Paks II. Zrt. ismeretlen tettes ellen, mivel a társaság nevében e-mailes értékesítési ajánlatot tettek – minderről a tolnamegyeihirek.hu számolt be vasárnap.Jogtalan az Európai Bizottság vitaalapja – Grund
A Grund legújabb részében Hoppál Hunor és Kurmai Kornél a napokban kirobbant Erasmus-ügyről beszélgettek. A probléma ott kezdődik a Bizottság lépésével, hogy jogtalan a vitaalap, hiszen a magyar felsőoktatási rendszer belső működésébe nincsen beleszólási joga az uniós intézményeknek. A hangulatkeltés vágya vagy a kontrollvesztettség állapota okozta ezt a döntést? Mérlegelte Brüsszel, hogy ezzel az intézkedéssel nem Orbánnak vagy a Fidesznek tesz keresztbe, hanem a magyar hallgatók ezreivel tol ki? A német egyetemek hasonló elven működnek, szintén politikusokkal a fenntartó alapítványokban, azokkal még sincs problémája a Bizottságnak. Hogy áll az uniós intézményrendszer a kettős mércével, és mi a helyzet az önvizsgálattal akkor, amikor az Európai Parlamentet érintő korrupciós botrány már Marokkó felé terebélyesedik tovább?Ajánljuk még