Pesti Srácok

Internetes csalásról küldött figyelmeztetést a Honvédelmi Minisztérium

Internetes csalásról küldött figyelmeztetést a Honvédelmi Minisztérium

A Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Vezérkar ezúton is felhívja a figyelmet, hogy – mint az államháztartási rendszerben működő költségvetési szervek – sem intézményi szinten, sem a kapcsolódó cégek szintjén nem indítanak megkereséseket, látszólagos ajánlati felhívásokat. Bármilyen nemű beszerzés kizárólag a jogszabályoknak megfelelően és a hivatalos elérhetőségeken keresztül történik. Ennek ellenére korábban több alkalommal is előfordult, hogy – más témakörökhöz kapcsolódóan is – a Honvédelmi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó cégek hasonló visszaéléseket tapasztaltak. A jogi lépéseket minden alkalommal megtették – áll a minisztérium közleményében.

Megjegyezték azt is, hogy sem a Honvédelmi Minisztérium, sem pedig a Honvéd Vezérkar nem használ sem gmail, hotmail, yahoo, sem pedig .eu kiterjesztésű e-mail fiókokat.

– írták. Azt kérik, hogy minden esetben a hivatalos elérhetőségeken tájékozódjanak, és felhívták a figyelmet a megjelölt kapcsolat azonosításának fontosságára.

PestiSracok facebook image

Forrás: Honvédelmi Minisztérium; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?