visszaélés
Felfüggesztették a teniszszövetségnek hamis PCR-teszteket adó orvost
A Semmelweis Egyetem (SE) felfüggesztette annak az orvosnak a munkavégzését, aki hamis PCR-teszteket állított ki a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) számára – közölte az egyetem csütörtökön. Az egyetem közleményében azt írta, az intézmény rektora azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzésen kiderült: az egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség tagjainak, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.Vizsgálja a Magyar Tenisz Szövetség a koronavírusteszt-visszaéléseket
Belső vizsgálatot indított koronavírus-tesztekkel való esetleges visszaélésekkel kapcsolatban a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ). Az MTSZ csütörtöki közleményében azt írta, hogy az elmúlt 48 órában tudomásukra jutott: alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a Covid-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.Termékreklámban élnek vissza Merkely Béla nevével
Egy termékreklámban visszaéltek a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, Merkely Béla nevével, az egyetem megteszi a szükséges lépéseket – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.Varga Judit: az Európai Bizottság visszaél a hatalmával
A magyar kormány a közelmúltban válaszolt az Európai Bizottság nemtelen támadására, kifejezve abbéli komoly aggodalmunkat, hogy a Bizottság egyre politizálódó szervezetként olyan célokat tűz ki, amelyekre egyébként nincs felhatalmazása – ezt írta az EUobserverben megjelent véleménycikkében Varga Judit igazságügyi miniszter.A Biden által meghirdetett különleges munkanélküli segélyek több mint felét ellopták
Bár a függetlenobjektív média ódákat zengett Biden gazdaságpolitikájáról, úgy tűnik, mégsem vár aranykor az Egyesült Államokra. Történt ugyanis, hogy az amerikai elnök által meghirdetett, alapjövedelemként is emlegetett, különleges munkanélküli segélyek több mint fele szőrén-szálán eltűnt. Szakértők szerint az ezekkel való visszaélések értéke eléri a négyszázmilliárd dollárt, aminek jelentős része külföldi bűnszervezetekhez kerül. Ettől a ponttól fogva ez már nemcsak lopás, hanem nemzetbiztonsági kockázat is – írja a Mandiner.Ismeretlenek élnek vissza a Századvég nevével
Az elmúlt időszakban többen is jelezték, hogy illetéktelen személyek élnek vissza a Századvég, illetve a Századvég vezetőinek nevével. Az elkövetők ismeretlen telefonszámról bejelentkezve valótlanságokat állítanak és információkat próbálnak megszerezni a felkeresett cégektől és személyektől. Az intézet bejelentése szerint meg fogják tenni a szükséges jogi lépéseket.Oklevelekkel is visszaélhetett az SZFE előző vezetése
A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumok szerint tömeges mulasztások, olykor törvénysértések jellemzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem előző vezetésének időszakát. A dokumentumok alapján az iratok hiányos és nem előírásszerű nyilvántartása miatt gyakorlatilag bárkinek kiállíthattak oklevelet, egy hallgatónak akár többet is, több szakról.Csalók élnek vissza Kásler Miklós nevével és fényképével
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Facebookon közzétett bejegyzésében arról ír, hogy a nevével és fényképeivel tévesztik meg csalók a közösségi média felületein az embereket.Több, mint hétezren kaptak soron kívül koronavírus elleni oltást Romániában
Romániában több, mint hétezren kaptak soron kívül, az országos oltási stratégia szabályait megsértve koronavírus elleni oltást, köztük a nemzetbiztonsági és igazságszolgáltatási intézmények több, mint ötszáz alkalmazottja – közölte szerdán a Recorder.ro tényfeltáró portál a bukaresti egészségügyi minisztériumtól származó adatokra hivatkozva. Több száz kivételezettet oltottak be még az orvosok előtt, és több, mint négyezer, elsőbbségre nem jogosult állampolgárt a krónikus betegek előtt. A lap szerint többek között katonák és állami tisztségviselők családtagjait vették előre.Ajánljuk még

















