Pesti Srácok

Varga Judit: Brüsszel Magyarország démonizálásával többet foglalkozik, mint a jogállamiság tiszteletben tartásával

Varga Judit: Brüsszel Magyarország démonizálásával többet foglalkozik, mint a jogállamiság tiszteletben tartásával

A veszélyhelyzet alatt hozott intézkedések szükségesek, arányosak és sikeresek voltak, ahogyan azt mindig is ígértük – ez olyan igazság, amely mindig érvényben marad, függetlenül attól, hogy hányszor tagadják meg azok, akik a saját politikai céljaikat akarják keresztülvinni – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a brüsszeli Euractiv honlapján megjelent írásában.

A tárcavezető kiemelte, hogy a koronavírus-járvány elleni sikeres küzdelem és a veszélyhelyzet vége után abban reménykedtek, hogy végre elérkezett az igazság pillanata: véget érnek a Magyarország ellen irányuló példátlan kritikák, és azok, akik az országgal kapcsolatban ezeket a felháborító állításokat tették, egy pillanat erejéig megállnak és önvizsgálatot gyakorolnak.

– fűzte hozzá az igazságügyi miniszter.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Varga Judit. Hozzátette: ha valóban eljönne az igazság pillanata, kiderülne, hogy a különféle nemzetközi szervezetek "jogállamiság"-eszköztára mennyire kiszolgáltatott a politikai visszaéléseknek. Az összes EU-tagállam által elfogadott objektív szabványok, a megbízható és kiegyensúlyozott információforrások, valamint a mindenki számára átlátható és tisztességes eljárások hiányában a jelenlegi jogállamisági mechanizmus továbbra is különböző politikai érdekek rabja marad.

– mutatott rá a tárcavezető. Varga Judit szerint a "független" civil szervezetek, a nyugati, liberális politikusok és az baloldali európai parlamenti képviselők a velük hasonlóan gondolkodó média képviselőivel együtt tökéletes harmóniában voltak, és diktatúrát kiáltottak, amikor a magyar kormány bevezette a veszélyhelyzetet a Covid-19-járvány leküzdése érdekében, amit később az Országgyűlés a szükséges kétharmaddal erősített meg. Az igazságügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy június 18-án a kormány megszüntette a veszélyhelyzetet, miközben több uniós tagállamban a mai napig különleges jogrend van érvényben. A kormány gyors és hatékony intézkedéseinek, valamint a magyar emberek együttműködésének és szolidaritásának köszönhetően, sikeresen kezelték a járvány első hullámát.

– fogalmazott a miniszter.

– hangsúlyozta Varga Judit.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.