Pesti Srácok

A magyar járványkezelés a leghatékonyabb az EU-ban az MNB friss tanulmánya szerint

null

A magyar járványkezelés a leghatékonyabb az Európai Unióban a Magyar Nemzeti Bank szakértői által kidolgozott járványkezelési versenyképességi mutató alapján (jvm) a szakértők pénteken megjelent tanulmánya szerint.

A jegybank honlapján publikált elemzésben Asztalos Péter, Baksay Gergely és Szalai Ákos ismertetik, hogy a jvm-et 9 mutatóból állítják össze: vizsgálják az egyes országokban egyebek mellett a fertőzöttek, az elhunytak számát csakúgy, mint a gazdasági visszaesést vagy a munkanélküliség alakulását. Magyarország a 100-ból 73 pontot ért el, ami 18 ponttal magasabb az uniós átlagnál és 14 ponttal meghaladja a régiós országok átlagát is. A dobogón Magyarországot Szlovénia és Németország követi, miközben a lista végén azok az országok szerepelnek, ahol nem sikerült kordában tartani a járvány elterjedését (Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Belgium és Svédország). A mediterrán országok inkább a lista végén szerepelnek, miközben a visegrádi régió országai egyaránt magasabb pontszámot értek el az uniós átlagnál, mindez pedig tovább erősíti a régió relatív versenyképességi pozícióját, és jól illeszkedik az elmúlt évtized felzárkózási trendjébe – állapították meg.

Az új mutatóban felhasználták a Deep Knowledge Group (DKG) mutatórendszerét is. A legfrissebb, júniusi COVID-19 Regional Safety Assessment" című riport 200 ország vagy országrész helyzetét vizsgálja 130 paraméter alapján. Magyarország az elérhető 1000 pontból 656 pontot ért el, ami a 4. legmagasabb pontszám az uniós országok között, világszinten pedig a 18. helyen zárt – ismertetik. Magyarország különösen jó eredményt ért el a "Veszélyhelyzeti felkészültség" pillérben, ahol a 3. legmagasabb pontszámot kapta a vizsgált 200 ország közül. A betegek számát tekintve a 3. legalacsonyabb mutató a magyar, míg az elhunytak számát tekintve – viszonylag alacsony értékkel – a középmezőnyben szerepel az ország.

Magyarország gazdasági teljesítménye a piaci várakozások szerint idén 4,6 százalékkal csökkenhet, ami az egyik legalacsonyabb várt visszaesés az unió országai között – írták az MNB szakértői. Megjegyezték azt is, hogy a piaci elemzők által várt 4,6 százalékos, GDP-arányos államháztartási hiány pedig a 4. legalacsonyabb az uniós országokra vonatkozó prognózisok között. A munkaerőpiaci mutatókban az európai középmezőnyben helyezkedik el az ország, a munkanélküliségi ráta a Magyarországon 2020 januárja és májusa között 1,3 százalékponttal emelkedett, így 2020 májusában 4,7 százalékot tett ki, ami a 7. legalacsonyabb érték az uniós országok között – összegzi a tanulmány.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.