Pesti Srácok

A négy legnagyobb technológiai óriásvállalat vezetőit kérte számon az amerikai törvényhozás

null

Az amerikai törvényhozók úgy gondolják, hogy túl nagy hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég – az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook –, legalábbis több amerikai törvényhozó osztotta ezt a véleményt a vállalatvezetők szerdai, képviselőházi meghallgatásán.

Jeff Bezos, az Amazon, Tim Cook, az Apple, Sundai Pichar, az Alphabet – a Google anyavállalata –, illetve Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője telekonferencián válaszolt szerdán azokra a kérdésekre, amelyeket a képviselőház igazságügyi bizottságának politikusai vetettek fel. A meghallgatás meghirdetett témája a négy óriásvállalat "uralkodó helyzetének megvitatása" volt. A négy vállalati vezetőnek azzal a váddal kellett szembenéznie, hogy cégeik tisztességtelen versenypolitikát folytatnak, túl nagy a hatalmuk és a befolyásuk, és ez nemcsak a potenciális vetélytársaknak, hanem a fogyasztóknak is árt.

A négy vezető a maga igazát hangsúlyozta. Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy cége büszke amerikai vállalkozás, Tim Cook, az Apple vezérigazgatója azt hangoztatta, hogy az okostelefonokat is gyártó vállalat egyetlen piacon sem élvez egyeduralkodó helyzetet, az Amazon alapítója, Jeff Bezos pedig az élettörténetét és az alapvető vállalati filozófiáját mutatta be.

A képviselők a cégek középszintű vezetőitől és a versenytársaktól beszerzett belső levelezésekre, és más, több, mint egymillió dokumentumra hivatkozva azt állították, hogy mind a négy cég a fogyasztókra nézve ártalmas vállalatpolitikát folytat. David Cicilline demokrata párti képviselő, az igazságügyi bizottság trösztellenes albizottságának elnöke szerint az általuk alkalmazott gyakorlat sok esetben az amerikai gazdaság egészére káros. A Rhode Island-i politikus hangsúlyozta: ez a négy vállalat vállalkozásokat bátortalanít el, munkahelyeket tesz tönkre, árakat emel, és ront a minőségen.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Az Amazon esetében a törvényhozók különösen kifogásolták a harmadik féltől származó áruk internetes forgalmazásának körülményeit. Megállapították: a harmadik féllel "rosszul bánnak, kihasználják és félresöprik". Erre reagálva Bezos csak annyit mondott: nem tudja garantálni, hogy az Amazon alkalmanként nem sértett törvényt. Jim Jordan ohiói republikánus képviselő elsősorban azt kifogásolta, hogy a Google vagy a Facebook szerinte hátrányosan megkülönbözteti a konzervatív tartalmakat, és cenzúrázza a jobboldali álláspontokat. Sem a képviselőházi bizottságnak, sem az albizottságnak nincs hatásköre ahhoz, hogy intézkedéseket foganatosíttasson a négy nagy techvállalat ellen, de javaslatot tehetnek változtatásokra a sokak által elavultnak ítélt trösztellenes törvényben. Donald Trump amerikai elnök a Twitteren jelezte, hogy figyelemmel kíséri a meghallgatást.

– írta az elnök a mikroblogon. Az igazságügyi minisztérium már korábban is sürgette a kongresszust, hogy szorítsa vissza az egyes online platformoknak – a Google-nak, a Twitternek és a Facebooknak – védelmet nyújtó jogi kereteket. A tárca olyan törvények eltörlését szorgalmazza, amelyek lehetővé teszik, hogy e platformok ne vállaljanak felelősséget a megjelentetett tartalmakért, illetve ne legyenek felelősségre vonhatóak értük.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.