Pesti Srácok

A rendőrök vegzálása már nem menő, most a börtönöket szüntetnék meg

null

Ha valaki azt gondolta volna, hogy a seattle-i CHAZ-őrület után a liberálisok majd átgondolják hozzáállásukat a rendfenntartó szervekhez, akkor az tévedett, írja a 888.

Épphogy felszámolták Seattle-ben az anarchisták által kialakított autonóm zónát, máris megvan az új ügy, amiért utcára lehet majd vonulni. Az amerikai nagyváros King megyében található, ahol a helyi döntéshozók most azt találták ki, hogy bezáratják börtönöket.

A City Journal című lap egyik szerkesztője, Christopher F. Rufo Twitter-oldalán hozott nyilvánosságra egy e-mailt, amelyben arról értekeznek, hogy bezárják Seattle-ben a megyei büntetés-végrehajtó intézetet, illetve csökkentik a fiatal és felnőtt fogvatartottak számát. A terv szerint a kiskorúak börtönében 2025-re különböző programoknak adnának otthont. Rufo szerint a lépés a megyei börtön befogadóképességét 60 százalékkal csökkentené.

Mindeközben a Seattle-i Városi Tanács azzal van elfoglalva, hogy sikeresen átverje a döntéshozókon a helyi rendőrség forrásainak 50 százalékos csökkentését. Jenny Durkan demokrata párti polgármester azt mondta, hogy megvétózza a drasztikus csökkentést, azonban az ötlet tőle sem áll távol, igaz ő csak 76 millió dollárt vonna el a teljes, 400 millió dolláros keretből.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.