Pesti Srácok

A Szabadság híd járdáján menekült a robogós a rendőrök elől (VIDEÓ)

Közúti veszélyeztetéssel gyanúsítják és a motorját lefoglalták annak a budapesti férfinak, aki robogójával áthajtott a piroson, majd az őt megállítani akaró rendőrök elől a Szabadság híd járdáján átszáguldva próbált meglépni.

A rendőrség közleménye szerint múlt vasárnap a budapesti motoros rendőrök a Vámház körúton akartak megállítani egy motorkerékpárost, aki haladása során áthajtott a tilos jelzésen. A jármű vezetője a rendőrmotor megkülönböztető fény- és hangjelzését figyelmen kívül hagyta, és nagy sebességgel próbált egérutat nyerni; a férfi áthajtott a Szabadság hídon, majd felhajtott a híd járdájára, és nagy sebességgel ismét a Vámház körút felé vette az irányt, közben több gyalogost is veszélyeztetett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Motoros Alosztály járőrei a férfit a Fővám térnél utolérték és elfogták. Az eljárás során kiderült, hogy a 38 éves budapesti H. Csaba a motor eredetével nem tudott elszámolni, a 300 köbcentiméteres Piaggio motorkerékpár alvázszáma nem szerepelt a járműnyilvántartási rendszerben, és azon sem biztosítás, sem rendszám nem volt. A nyomozók H. Csabát közúti veszélyeztetés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a motort a férfitől lefoglalták, a jogosítványát pedig bevonták.

Forrás/fotó/videó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.