Pesti Srácok

A testébe rejtette a kábítószert a repülőtéren elcsípett nigériai utas

A testébe rejtette a kábítószert a repülőtéren elcsípett nigériai utas

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai fogtak el egy utast a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A nigériai férfi csaknem egy kilogrammnyi kábítószert – kokaint és heroint – próbált a saját testében becsempészni Magyarországra. CT-vizsgálaton a röntgen kimutatta, hogy nagyjából félszáz idegen test található az utas gyomrában.

A NAV pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a férfi több, mint 810 gramm kokaint és 66 gramm heroint próbált a saját testében átcsempészni Magyarországon, de a NAV reptéri munkatársai gyanút fogtak a viselkedése miatt, ezért CT-vizsgálatot végeztettek. Az utas Madridból érkezett a zöld folyosón keresztül. A pénzügyőrök igazoltatták, majd átvizsgálták a csomagját és a ruháját. Bár ekkor még kábítószergyanús anyagot nem találtak, de a Semmelweis Egyetemen végzett CT-vizsgálaton a röntgen kimutatta, hogy nagyjából félszáz idegen test található az utas gyomrában. A férfi ellen a pénzügyőrök feljelentést tettek a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozóinál kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.