Pesti Srácok

A vakok és gyengénlátók is könnyen kitölthetik a nemzeti konzultációs ívet (videó)

null

A vak és gyengén látó emberek is figyelemmel kísérik a társadalmi eseményeket, ezért kérték a kabinet segítségét abban, hogy akadálymentesen ki tudják tölteni a honlapon lévő elektronikus kérdőívet. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalára feltöltött friss videóban jelentette be, hogy a kérésnek megfelelően elkészült a nemzeti konzultáció honlapjának akadálymentesítése, így a kitöltése minden magyar polgár számára biztosított.

- hangsúlyozta Nyitrai Zsolt a közösségi oldalán közölt kisfilmben.

PestiSracok facebook image

- fejtette ki.

Gépi felolvasással is segítenek

Nyitrai Zsolt kiemelte, a több, mint száz éves múltra visszatekintő Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) kereste meg a kormányt azzal tegyék lehetővé, hogy a több, mint 80 ezer vak és gyengén látó is részt tudjon venni a konzultációban. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke elmondta, a vak és gyengén látó emberek is figyelemmel kísérik a társadalmi eseményeket, ezért kérték a kabinet segítségét abban, hogy akadálymentesen ki tudják tölteni a honlapon lévő elektronikus kérdőívet. A kormány videójában bemutatták azt a programot, amely gépi felolvasással segíti a látássérülteket a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon. A szövetség vezetője sikeresnek nevezte az akadálymentesítést és arra kérte a látássérült állampolgárokat, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultációban.

Forrás: MTI/Fotó: Facebook-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.