Pesti Srácok

A vírus okozta elváltozást is kimutatni képes CT-t adtak át Pécsett

null

A koronavírus-fertőzésre jellemző elváltozásokat is kimutatni képes képalkotó diagnosztikai berendezést adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában pénteken.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az eseményen elmondta: a koronavírus-járvány elleni védekezési alapból 133 millió forintért vásárolt és az egyetem orvosi képalkotó klinikájának Rákóczi úti telephelyén üzembe helyezett komputertomográf (CT) akár már a laboratóriumi teszteket megelőzve is felfedi az orvosok előtt a vírus okozta tüdőelváltozást, segíti a betegség nyomon követését a kezelés és a kontrollvizsgálatok során.

– mutatott rá.

PestiSracok facebook image

– mondta, hozzátéve, hogy bár a magyar védekezés számít az egyik legsikeresebbnek Európában, a veszély nem múlt el; szakértők szerint fel kell készülni a járvány második, őszi hullámára. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a felkészülés nem lehetne eredményes megfelelő orvosi eszközök, felszerelések nélkül, ezért a klinikai központ új CT-je jelentős előrelépés a koronavírus elleni küzdelemben. Hozzáfűzte: a berendezésnek óriási jelentősége van más elváltozások, köztük daganatos betegségek korai felismerésében, továbbá tüdőszűrő vizsgálatok elvégzésében is. Schanda Tamás kitért rá: a pécsi egyetem klinikai központja a Dél-Dunántúl klinikai szintű betegellátó intézménye, Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója; számos területen nemcsak régiós, hanem országos feladatokból is kiveszi a részét. A központ éves osztályos betegszáma több, mint 100 ezer, a járóbeteg-szakellátásban egymilliót meghaladó esetet lát el, a gyógyítás mellett kutató és oktató tevékenységet is végez.

Miseta Attila orvosprofesszor, a PTE rektora köszönetet mondott a koronavírus-járvány elleni védekezésben áldozatos munkát végző egyetemi dolgozóknak, egyben reményét fejezte ki, hogy a vírusra fél, vagy egy év múlva "már csak mint rossz emlékre fogunk visszagondolni". Úgy vélte, ha "megtartjuk az előírásokat, kellő fegyelemmel követjük az utasításokat, továbbra sem lesznek nagyon komoly problémák". Kiemelte, hogy az orvostudomány rohamléptékkel fejlődik, a 7-10 évvel ezelőtt vásárolt műszerek már leamortizálódtak, cseréjük szükségessé válik. Ennek a folyamatnak egyik eleme az új CT vásárlása, amelyet a közeljövőben egy másik beszerzése követ.

Sebestyén Andor, a klinikai központ elnöke hangsúlyozta: az egyetem nem állhat meg a fejlesztésekkel, mert az a célja, hogy a lehető legjobb ellátást biztosítsa a régió lakosságának. Jelezte: már a döntéshozók előtt van a klinikai központ Rákóczi és Rét utcai telephelyének reorganizációját, klinikák modernizációját is tartalmazó fejlesztési koncepció.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.