Pesti Srácok

Alkotmányos szinten tiltaná meg a lengyel elnök az azonos nemű párok örökbefogadását

null

Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette: alkotmánymódosító javaslatot terjeszt elő hétfőn annak érdekében, hogy azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyereket.

Az ország déli részén, Szczawnica Zdrojban tartott szombati találkozón Duda azzal érvelt, hogy a gyerekek külön védelmet élveznek Lengyelország alaptörvénye szerint, de úgy vélte, hogy ezt a kérdést a jelenleginél pontosabban kell szabályozni.

– hangsúlyozta Duda, hozzátéve, hogy ez a gyerekek megóvásának fontos eleme. Tudatta, hogy még hétfőn aláírja az erről szóló alkotmánymódosító javaslatot, amelyet be is terjeszt a parlamentnek. Duda szerint a javaslat nemcsak a kormányzó jobboldal képviselőinek szavazatára számíthat, mert több ellenzéki politikus is támogatni fogja. Duda szerint ezzel "egyszer és mindenkorra" lezárhatják az erről szóló vitákat.

PestiSracok facebook image

Lengyelországban jövő hét végén tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben az első fordulót megnyerő, konzervatív Duda Rafal Trzaskowskival, a jobbközép Polgári Platform politikusával, jelenlegi varsói polgármesterrel néz szembe. Ezzel kapcsolatban Duda arra tett ígéretet, hogy amíg ő hivatalban van, addig a jelenleg létező szociális programok is érvényben maradnak. Kiemelte a családi pótlékot, a tanévkezdési támogatást, a 26 év alattiak jövedelemadó-mentességét és a 13. havi nyugdíjat. Trzaskowski az azonos nemű párok örökbefogadásával kapcsolatban úgy reagált, hogy ő is ellenzi, hogy gyereket fogadhassanak örökbe. Ebben a kérdésben egyetért Dudával – írta a PAP lengyel hírügynökség.

Kaliszi sajtótájékoztatóján, az ország nyugati részén tartott kampányrendezvényén viszont nagyon aggasztónak nevezte a lengyel gazdaság állapotát, és bejelentette, hogy hivatalba lépése másnapján összehívja a kabinettanácsot, mert tájékoztatni kell az embereket az államháztartás tényleges állapotáról. Kiemelte, hogy májusban 34 százalékkal estek vissza Lengyelországban az áfabevételek. Úgy vélte, hogy a kormány adóemelésre készül, mert nem képes megbirkózni a gazdasági helyzettel, s ezért titkolja az államháztartás valódi helyzetét.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.