lengyel elnökválasztás
Kormányválsággal nézhet szembe Donald Tusk, több hozzá hű miniszter is távozhat a kabinetjéből
Nem akármilyen következménye lehet annak, hogy a várakozásokkal ellentétben Karol Nawrocki megverte ellenfelét, Rafal Trzaskowskit a lengyel elnökválasztáson. Donald Tusk ugyanis a lengyel Minisztertanács ülésén állítólag pedzegette, hogy jelentős kormányalakítások várnak az általa vezetett kabinetre, a vele szimpatizáló sajtó pedig kész tényként ír nemcsak a tárcák összevonásairól, hanem a kormányválság tényéről is. Az az Adam Bodnar is veszi majd a kalapját, aki igazságügyi miniszterként egy törvényjavaslattal szegregálta volna a "neobíráknak" csúfolt, Morawiecki által kinevezett bírókat, ezzel lényegében elindítva a lejtőn Donald Tusk kormányának népszerűségét.Felszín alatt ment a gerillamarketing Karol Nawrocki támogatására – ezért nyerhetett a PiS jelöltje a lengyel elnökválasztáson (videó!)
Érdekes videó kezdett terjedni az X közösségi oldal lengyel felhasználói körében, még a lengyel elnökválasztás második fordulója előtt. A mesterséges intelligencia által kreált alkotásban azzal fenyegetik a lengyeleket, hogy ha Rafal Trzaskowskit, a Polgári Platform jelöltjét megválasztják, háborúba küldi honfitársait, az ukránok pedig továbbra is "bulizhatnak" Lengyelországban.Mégis győzött Donald Tusk embere az elnökválasztáson - de csak a sitten
Ha az egész ország nem is Rafal Trzaskowskit választotta lengyel államfőnek, a börtönökben nagy sikert aratott. A Polgári Koalíció jelöltje a szavazatok 80,1 százalékát gyűjtötte be. Hogy miért? Mert Donald Tuskék rendre a büntetések és a börtönkörülmények lazításával kampányolnak.Dupla vagy semmit játszik Donald Tusk? Bizalmi szavazást kér önmagával szemben a lengyel kormányfő
Bizalmi szavazást kér önmagával szemben Donald Tusk lengyel kormányfő. Mindezt azután tette meg, hogy vasárnap a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztás második fordulóját.A gdanski fenegyerek, aki huligánból lett államfő – Jó időket hozhat Karol Nawrocki a lengyel–magyar kapcsolatokban?
Történész és huligán, politikai tapasztalat nélkül – a hátrányos jellemzők hirtelen előnnyé alakultak át a lengyel elnökválasztás során, és Karol Nawrocki nyerte meg az ádáz csatát. A botrányokkal terhelt kampánya azonban jól mutatta, hogy rejtélyes élete nem maradhat következmények nélkül, és később beárnyékolhatja elnöki ciklusát is. Nekünk, magyaroknak viszont jó támpontot jelenthet, hogy nemcsak az oroszokkal, hanem az ukránokkal is képes összeszűrni a levet, és minden adott, hogy egy jó együttműködést alakítsunk ki vele: LMBTQ-ellenes, hívő katolikus, és jóban van Donald Trump amerikai elnökkel. Portré."Nagy patrióta győzelem született a lengyelországi elnökválasztáson" - Szijjártó is reagált Nawrocki győzelmére
Óriási patrióta győzelem született a lengyelországi elnökválasztáson, ami új lehetőséget ad a varsói kormány által szándékosan lerombolt magyar-lengyel államközi kapcsolatok helyreállítására - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Hiába a több tartományi győzelem, a nagyobb arány döntött a lengyel elnökválasztáson
Nagyon szoros küzdelemben a konzervatív Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztást a liberális Rafal Trzaskowski ellenében. A szavazóhelyiségek országszerte 7 órakor nyíltak meg, és 21 óráig fogadták a szavazókat. Míg az első exit pollok szerint Rafal Trzaskowski 50,3 százalékot szerezhet, jobboldali ellenfele, Karol Nawrocki pedig 49,7 százalékot, addig a végeredmény megfordult, és a PiS jelöltje nyerte a megméretést. S bár a varsói főpolgármester elnyerte nemcsak a nők, de a legtöbb tartomány szívét is, az egész országét már nem sikerült. Nawrocki nyolc településen is 90 százalék felett teljesített, s lényegében ez döntötte el a végeredményt."Miért kell hülyét csinálnia magából?" – így csámcsog minden lengyel Trzaskowski "győzelmi jelentésén"
Meg sem száradt a tinta a lengyel Nemzeti Választási Bizottság végeredményét kihirdető dokumentumán, máris megkezdődött a relativizálás a Polgári Platform vesztes jelöltjének, Rafal Trzaskowskinak a támogatói körében. A káoszt elsősorban maga Donald Tusk embere okozta, aki idő előtt, teljes magabiztossággal bejelentette „győzelmét” a lengyel elnökválasztás estéjén. Mint látjuk, nem kellett volna.Megkezdődött a szavazás a lengyel elnökválasztás második fordulójában
Megkezdődött vasárnap reggel az elnökválasztás második fordulója Lengyelországban. Felmérések szerint szoros küzdelem várható a két befutó jelölt, Rafal Trzaskowski, kormánykoalíciós politikus, valamint a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó Karol Nawrocki között.Ajánljuk még