Pesti Srácok

Amíg a magyar kormány a magyar emberek véleményét kéri ki, addig a Momentum EP-képviselői a Soros-szervezetek véleményére kíváncsiak

Amíg a magyar kormány a magyar emberek véleményét kéri ki, addig a Momentum EP-képviselői a Soros-szervezetek véleményére kíváncsiak

A Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin a Facebookon próbálta meg lejáratni a fideszes képviselőket, ám saját magát sikerült.

Cseh Katalin a Facebookon osztotta meg, hogy mandátumuk kezdete óta ő és Donáth Anna milyen szervezetekkel találkoztak. Eredetileg az volt a posztban, hogy a képviselőknek ezt kötelező megtenniük. Azt írta, hogy mivel a Fidesz képviselői ezt mégsem hozzák nyilvánosságra, szerinte vagy titkolnak valamit, vagy nem dolgoznak. Cseh ezután fentről kaphatott egy jelzést, hogy hazugság, amit állít, ugyanis a mostani posztban már az van, hogy az Európai Parlament csak javasolja ezt.

Az EP szabályzata szerint kizárólag az átláthatósági nyilvántartásban szereplő szervezetekkel való találkozásokat kell nyilvánosságra hozni, és csak azoknak a képviselőknek, akik előadók, árnyékelőadók vagy bizottsági elnökök. Ezek alapján kijelenthető, hogy a Momentum félrevezeti az embereket – csak azt nem tudni, hogy szándékosan vagy tájékozatlanságból. A nyilvánosságra hozott lista szerint a két momentumos képviselő rendszeresen Soros-szervezetekkel találkozik, mint a Helsinki Bizottság vagy épp a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület.

PestiSracok facebook image

Miközben itthon támadják a Nemzeti Konzultációt, gyűjtik és kidobják a konzultációs íveket, Brüsszelben a Magyarországot állandóan hazugságokkal támadókkal viszont szívesen és rendszeresen konzultálnak.

Forrás: Facebook, Integrity Watch

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.