Pesti Srácok

Annyira egyoldalú a New York Times, hogy felmondott a véleményrovat szerkesztője

null

Távozott a The New York Times című lap véleményrovatának szerkesztője, Bari Weiss a lap egyoldalúságára hivatkozva. Bari Weiss szerdán saját honlapján tette közzé a lap kiadójához, A. G. Sulzbergerhez intézett lemondó levelét, amelyben élesen bírálta az újság irányvonalát.

Kifejtette: 2017-ben azért hívták őt a laphoz, hogy sokszínűbbé tegye, és hogy a The New York Times többféle véleménynek adjon hangot, akkor, amikor a 2016-os választási eredmény előrejelzésének kudarca bebizonyította, hogy a lap nem képes határozottan megérteni azt az országot, amelyről tudósít. Visszautalva a 2016-os választásokra, Weiss azt hangsúlyozta: a szerkesztőségben a választásokat követően nem vonták le a szükséges következtetéseket arról, hogy az amerikaiakat megértsék, fellépjenek a törzsi ellentétekkel szemben, és felismerjék az eszmék szabad áramlásának központi szerepét egy demokratikus társadalomban. Ehelyett olyan újfajta konszenzus alakult ki, amelyben az igazság keresése nem közös felfedezés, hanem csak egy szűkebb kisebbségre tartozik. Szavai szerint ez a felfogás különösen érvényes a The New York Timesra – írta felmondólevelében Weiss, aki kifogásolta, hogy meglátása szerint a lapnál a legfőbb szerkesztő a Twitter lett, és a közösségi platformnál alkalmazott etikai és erkölcsi megfontolásokat a lap teljes mértékben magáévá tette.

– fogalmazott. Az újságíró a levélben megemlítette azt is, hogy hátrányos megkülönböztetéssel, zaklatással, antiszemitizmussal is szembe kellett néznie a szerkesztőségben.

PestiSracok facebook image

– szögezte le, hozzátéve, hogy tapasztalatai szerint az intellektuális kíváncsiság, akár a kockázatvállalás is tehertétel az újságnál. Bari Weiss szerint csakis az állások, továbbá a kattintások számának bebiztosítását szolgálta a négyezredik publicisztika arról, hogy Donald Trump páratlan veszély az országra és a világra. Az újságíró nemrégiben az egyik aláírója volt a Harpers's Magazinban július elején megjelentetett nyílt levélnek, amelyben a szabad viták mellett foglaltak állást és elítélték a szólásszabadságot egyre növekvő mértékben elhallgattató hangokat. A levelet egyetemi professzorok, írók, történészek, újságírók – köztük Kati Marton – és polgárjogi aktivisták írták alá.

Forrás: New York Times, MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.