Pesti Srácok

Átadták a ciszterciek siófoki családi apartmanházát

Átadták a ciszterciek siófoki családi apartmanházát

Átadták szerdán a ciszterci rend Szent Bernadett családi apartmanházát Siófokon, amely a kormány 615 millió forintos támogatásával épült meg.

Az átadáson Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta: a családok védőszentjéről elnevezett apartmanház egyik missziója, hogy családi közösségeket lásson vendégül.

– tette hozzá. Az államtitkár kiemelte, hogy a ciszterci rend a klerikális szerepe mellett a világi életben, a gazdaságban is jelentős teljesítményt ért el az elmúlt évszázadokban.

PestiSracok facebook image

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy az egyháznak mindig fontos volt a család; a kormány támogatási rendszere is a családok tiszteletéből fakad. II. János Pál pápát idézve azt mondta, hogy "a szuverén nemzet mindig erős, hivatásuk és történelmi küldetésük tudatában lévő családokból áll". Az államtitkár kijelentette: az elmúlt tíz év eredménye, hogy a teljes termékenységi arányszám a 2010-es 1,25-ről 1,49-re emelkedett.

– jegyezte meg. Witzmann Mihály, Siófok fideszes országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy az apartmanház a város idegenforgalmára is jó hatással lesz. Az épületegyüttest Bérczi László Bernát, a Zirci Ciszterci Apátság apátja áldotta meg. Az ötvenfős létesítményben, amelyet a ciszterci rend 2011-ben létrehozott szervezete, a Familiare Társadalomszervező Központ üzemeltet, 11 apartmant és több közösségi teret alakítottak ki. Elsősorban nagyobb családok számára biztosít kikapcsolódási, üdülési lehetőséget.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.