Pesti Srácok

Az elhízás elleni akciótervet mutatott be Nagy-Britannia

null

Az elhízás elleni akciótervet mutatott be Nagy-Britannia hétfőn. Ennek részeként többek között betiltják a gyorséttermi ételek televíziós és online reklámozását este 9 óra előtt, az ilyen ételekre vonatkozó "egyet fizet kettőt kap" ajánlatokat, az étlapokra pedig felkerül a kalóriák száma is.

Boris Johnson brit miniszterelnök le akar számolni az elhízással, miután kutatásokból kiderült, hogy az elhízott vagy túlsúlyos személyek esetében nagyobb a koronavírus következtében fellépő halál vagy a súlyosabb megbetegedés esélye. A kormányfő júniusban beszélt arról, hogy Málta mellett Nagy-Britanniában a legnagyobb az elhízottak aránya, ezért a kormány számára prioritás, hogy "leszámoljon a túlsúly időzített bombájával". Az a cél, hogy segítsék az embereket abban, hogy "átvegyék az irányítást saját jövőjük felett" azzal, hogy lefogynak, aktívabbá válnak és egészségesebbé teszik az életmódjukat.

Amellett, hogy este kilenc óra előtt betiltják a gyorséttermi fogások reklámozását és az étlapokon jelölik a fogások kalóriatartalmát, a kormány konzultációt indít az alkoholos italok kalóriatartalmának jelöléséről is.

PestiSracok facebook image

- fejtette ki Johnson.

A brit felnőttek több, mint 60 százaléka számít elhízottnak vagy túlsúlyosnak a Public Health England népegészségügyi szolgálat szerint, a koronavírus-járvány pedig még inkább előtérbe helyezte az elhízottság problémakörét.

- mondta el Matt Hancock egészségügyi miniszter.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/AP/Matt Dunham

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.