Pesti Srácok

Barcelonában újból korlátozásokat vezetnek be a fertőzések növekedése miatt

Barcelonában újból korlátozásokat vezetnek be a fertőzések növekedése miatt

Barcelonában és a vonzáskörzetében található mintegy tucatnyi településen újból korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-fertőzések emelkedése miatt – jelentette be a katalán kormány pénteken, Barcelonában.

Ismét bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket, színházakat, mozikat, edzőtermeket, uszodákat. A vendéglátóhelyeken 50 százalékos létszámkorlátozás lép életbe, a szabad gyülekezést tíz főben maximálják. Az idősotthonokban nem fogadhatnak látogatókat. Emellett arra kérik az érintett térségben élő mintegy négymillió embert, hogy csak elengedhetetlen esetekben hagyja el otthonát, például ha bevásárolni vagy dolgozni megy, de nem korlátozzák a lakhelyelhagyást. A katalán kormány számít a helyiek felelősségérzetére, hangsúlyozva, hogy a bejelentett intézkedések betartásával elkerülhető, hogy drasztikusabb lépéseket kelljen alkalmazni. A 15 napra szóló korlátozások azután lépnek életbe, hogy az illetékes bíróság jóváhagyja a kormány határozatát.

A katalán egészségügyi tárca adatai szerint az elmúlt 24 órában 1111-gyel nőtt az igazolt fertőzöttek száma a tartományban, amelyből 772-t Barcelonából és a hozzátartozó agglomerációból jelentettek. Ez az adat tartalmazza a PCR-teszttel kimutatott aktív, és az ellenanyag-vizsgálattal azonosított, már lezajlott fertőzéséket is. A spanyol egészségügyi minisztérium mintegy 160 aktív járványgócot tart nyilván az országban.

A 47 millió lakosú Spanyolországban eddig több, mint 258 ezer embernél igazolták a koronavírus-fertőzést a legelső, január végén azonosított eset óta. A halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."