Pesti Srácok

Dömötör Csaba: A kormány bővítette a családtámogatásokat a járvány alatt is

null

A kormány nemcsak megtartotta, hanem bővítette is a családtámogatásokat a koronavírus-járvány alatt – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Családszervezetek VIII. konferenciáján, pénteken, a budapesti Millennium Kávéházban.

Dömötör Csaba a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szervezésében tartott rendezvényen egyebek mellett kiemelte, hogy jövő júliustól emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) összege, nő a gyermekétkeztetésre szánt támogatás, és a 2020/21-es tanévtől minden diák ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez.

– hangsúlyozta, hozzátéve: más országokban nem magától értetődő, hogy válságidőszakban a családtámogatások bővülnek vagy megmaradnak. Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány családpolitikája működik, és bizonyította eredményességét: egyre több a házasság, kevesebb a válás, a gyermekvállalási hajlandóság pedig a 2010-es 1,25-ös értékről 1,5-re emelkedett.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Dömötör Csaba kitért arra is, hogy a járvány évtizedek óta nem látott nehézségek elé állította az embereket, de a nehézségek ellenére erősebbé tette a legtöbb családot. Az államtitkár köszönetet mondott minden édesanyának, aki helytállt a "sokszor végtelennek tűnő napokon".

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy a családok megerősítése a kormány legfontosabb nemzetpolitikai stratégiájává vált. Ennek során szorosan együttműködnek a családszervezetekkel, civil szervezetekkel, megvitatják például a támogatási eszközök bevezetését és a családok problémáit – tette hozzá. Kiemelte: az együttműködés sikeres, ezért a kormány a jövőben is számít a családszervezetekre, civil szervezetekre. Beszélt arról is, hogy a családvédelmi akcióterv a családtámogatások legsikeresebbike: a babaváró támogatást mintegy 100 ezren, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását több, mint 25 ezren, a négygyermekes anyák szja-mentességét pedig több, mint 40 ezren igényelték. Az államtitkár örömtelinek nevezte, hogy a csed emelésével az édesanyák a gyermek születését követő első fél évben több jövedelemhez juthatnak majd, mint amikor dolgoztak.

Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa azt mondta: a projekt amellett, hogy a legnagyobb európai kulturális fejlesztés, az egyik legnagyobb családbarát fejlesztés is. Céljai között szerepel, hogy egy olyan helyszín jöjjön létre, ahol a magyar családok a legkisebbektől a legidősebbekig jól érezhetik magukat.

– fűzte hozzá.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke arról beszélt, hogy a családok ereje, a növekvő gyermekvállalásban megmutatkozó bizalom a kormány iránt hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország jó válaszokat adjon a járvány miatt kialakult helyzetben.

– mondta az elnök.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) elnöke kiemelte, hogy az elmúlt fél évben minden népesedési mutató javult, a házasságkötések száma pedig a járvány miatti korlátozások ellenére is emelkedett a tavalyi első fél évhez képest.

– ismertette. Tudatta azt is: a babaváró támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának igénylése megyei és települési bontásban is nagyjából igazodik a lakosságszámhoz, a családi otthonteremtési kedvezményt viszont a községekben többen kérték, mint a városokban.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.