Pesti Srácok

Dull Szabolcs Indexének nem volt hír a székely kisebbség támogatásáért folytatott kampány elindulása!

null

Az Index megszűnésével kapcsolatos botrányhoz egy csepp kis adalék, hogy amikor tíz nappal ezelőtt újraindították a székely kisebbség támogatásáért folyó kampányt, egyedül Dull Szabolcs, az Index elbocsátott főszerkesztője mondott nemet arra, hogy beszámoljon a kampánynyitásról és segítse a székely ügyet – mondta el a vasarnap.hu-nak Pesty László kampányfőnök.

Mint a portál írja, a székely lobbit vagy, ahogy az ellenlobbisták nevezik, a „székely maffiát” most egyes körökben azzal vádolják: ők távolították el az Index vezetőjét, mert így akartak bosszút állni, amiért keresztbe feküdt a kisebbségi kezdeményezésnek, az Írdalá.hu kampánynak.

Dull Szabolcs kirúgását megelőzte egy kis konfliktus:

– nyilatkozta a portálnak Pesty László kampányfőnök.

Az európai kisebbségek támogatásáért, köztük a ma is számos jogfosztást és elnyomást megélő székelyekért indított kampánynak óriási jelentősége van a kisebbségben élő népcsoportok életében Európa-szerte.

Én hatszemközt valóban kifejeztem nemtetszésemet, hiszen ezzel komolyan hátráltatta a székely lobbit, mivel több, mint másfél milliós elérésű online felületről beszélünk. Számunkra hatalmas segítség lett volna, ha ők is támogatják az ügyet, fejezte ki véleményét Pesty, aki azt is kiemelte, hogy

– tette hozzá a kampányfőnök.

Dull Szabolcsot július 22-én távolították el az Index főszerkesztői posztjáról. A döntést a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Bodolai László hozta meg, ő is tájékoztatta erről levélben kollégáit. A székely kampány vezetői ezelőtt 5 nappal, július 17-én kértek támogatást személyesen a főszerkesztőtől, amelyet ő írásban utasított vissza.

Mint arról korábban beszámoltunk, az európai polgári kezdeményezés keretében egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjteni minimum 7 országból. A székelyek az egymillió aláírást fel is tudták mutatni, de csupán 3 országban: hazánkban, Romániában és Szlovákiában érték el a szükséges minimumot. A koronavírus-járványra hivatkozva a kampány vezetői hosszabbítást kértek és nemrégiben meg is kapták. Most november 7-ig kell teljesíteni az országonként megszabott minimális aláírás mennyiséget.

A harmadik ígéretem pedig az volt feléjük, hogy a székelység létét az egész európai politikai és kulturális térben kommunikáljuk. Szeretnénk, hogy mindenki tudja: mi, székelyek még élünk, létezünk! Jó érzés, hogy ez a hármas ígéretem jobb- és baloldalon egyaránt tetszést aratott – mondta el Pesty László.

Pesty kitért arra is, hogy a tavaszi kampányhoz képest a mostani sokkal strukturáltabb lesz. – Egy 500 milliós piacra kell dolgozni, ami 27 országot takar. A magyar marketingkommunikációs szakemberek nem minden nap néznek szembe ilyen kihívásokkal – mutatott rá. Hozzátette, hogy azért fontos, hogy itthon is tovább gyűjtsük az aláírásokat, mert a Kárpát-medencében van a legtöbb esély az újabb egymillió aláírás összegyűjtésére. Ez már természetesen nem befolyásolja a végeredményt, hiszen Magyarország, Románia és Szlovákia teljesítette a limitet, de a plusz egymillió támogató komoly politikai nyomást fejtene ki Brüsszelre.

A kampánystáb a távolabbi országokban ismert személyiségek bevonásával igyekszik átadni a helyi lakosságnak a kezdeményezés üzenetét és fontosságát. Ilyen például Renée Zellweger amerikai színésznő, aki édesanyja révén félig számi (lapp) származású, vagy a labdarúgás csillagai, Pep Guardiola és Gerard Piqué, akik a katalán kisebbséget támogathatnák. Pesty László hozzátette, ez a lehetőség óriási lépés lenne a székelyek életében is - írja a vasarnap.hu.

A kezdeményezést itt írhatja alá.

Forrás: vasarnap.hu, kiemelt kép: Index

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.