Pesti Srácok

Egy napig bírta a nyomást az Index új főszerkesztő-helyettese, már le is mondott

null

Tegnap jelentették be, hogy megvan az Index egyik új főszerkesztő-helyettese Tevan Imre személyében, aki alig 24 órája hosszú posztban magyarázta el a nyilvánosság felé, miért vállalta el ezt a sok kihívással járó feladatot. A frissen kinevezett vezető közösségi oldalát azonnal DK-s trollok lepték el, akik mocskolódó hozzászólások özönét zúdították az újságíróra. De nemcsak a virtuális térben gyalázták Tevan Imrét: az új főszerkesztő-helyettessel nem álltak szóba az újságírók, a szerkesztőség dolgozói nem fogtak vele kezet. A nyomásgyakorlók egyetlen nap alatt elérték, hogy Tevan felálljon abból a székből, amit még elfoglalni sem volt ideje.

Tevan egyébként korábban 6 éven át már volt a lap főszerkesztő-helyettese. Bejegyzésében azt is bevallotta, hogy soha, sehol nem érezte annyira jól magát, mint az Index berkeiben, és lelke mélyén mindig is visszavágyott a portálhoz.

– vallotta be közösségi oldalán. Döntését hajnali posztja alatt több okkal is igyekszik megmagyarázni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Facebook-oldalán Tevan Imre.

– utalt az ellene irányuló hadjáratra Tevan, aki azt is leszögezte, hogy friss posztja alól törölni fogja a gyűlölködők fröcsögéseit.

– hangsúlyozta az Index frissen kinevezett új főszerkesztő-helyettese, akire egyetlen nap alatt akkora gyűlöletcunami zúdult, hogy azonnal feladta azt a sok éve dédelgetett álmát, hogy egyszer visszatér a portálhoz.

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.