Pesti Srácok

Ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervet tettek a Szenátus asztalára a republikánusok

null

Az amerikai republikánusok hétfőn a szenátusban előterjesztették újabb, ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervüket. A javaslatot előterjesztő Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője szerint a csomagterv "célzott és igazodik" a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzethez.

Egyik lábunkkal még a járványban vagyunk, a másikkal már a kilábalás útján, az amerikai népnek pedig szüksége van további segítségre- fogalmazott McConnell szenátor a törvényjavaslat bemutatásakor. A korábban a Fehér Házzal egyeztetett csomagterv lényegében több törvényjavaslatból áll, s az első kommentárok szerint várhatóan nagy vitára készteti majd a törvényhozókat, kivált az a javaslat, amely kétharmadával - 600 dollárról 200 dollárra - tervezi csökkenteni a járvány miatt nyújtott munkanélküli gyorssegély heti összegét.

A demokrata párti politikusok, akik két hónappal ezelőtt megszavazták a kormányzat 3000 milliárd dolláros pótlólagos gazdaságélénkítő csomagtervét, megőriznék a heti 600 dolláros munkanélküli gyorssegélyt, a republikánusok azonban nem tartják ezt elfogadhatónak, mert szerintük ez nem ösztönzi az embereket az újbóli munkába állásra. Ron Wyden, a szenátus pénzügyi bizottságának vezető demokrata párti politikusa úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

A republikánus javaslat többi eleme a járvány anyagi következményein igyekszik enyhíteni. Például minden egyes felnőtt amerikai - csakúgy, mint áprilisban - ismét kapna egyszeri, 1200 dolláros gyorssegélyt a pénzügyminisztériumtól, és további pénzalapot biztosítanának a járvány miatt nehéz helyzetbe került kisvállalkozásoknak is. Mintegy 16 milliárd dollárt különítenének el a koronavírus-tesztelésekre és 105 milliárdos szövetségi támogatást az ősszel újranyitó iskoláknak.

Az újabb csomagterv elsősorban az emberek megsegítésére koncentrál nem irányoz elő jelentős összegeket a pénzhiánytól szenvedő tagállamoknak, valamint a helyi önkormányzatoknak. A Szenátusban kisebbségben lévő, de az önkormányzatokban mély beágyazottsággal rendelkező demokraták 900 milliárd dollárt juttatnának a helyi kormányzatoknak. Nancy Pelosi demokrata párti házelnök kompromisszumokat szorgalmazott, és hétfőn este azonnali egyeztetésekre szólította fel a republikánusokat.

- fogalmazott Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakcióvezetője. Később a Twitteren hozzátette: "az amerikai emberek tíz hete várnak arra, hogy a republikánusok összeállítsák a törvényjavaslatukat". A sürgető helyzet ellenére azonban várhatóan nem fogják módosítás nélkül elfogadni a tervezetet a demokraták.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/Shawn Thew

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.