Pesti Srácok

Gázolás történt Berlinben: tömegbe hajtott egy autós

Gázolás történt Berlinben: tömegbe hajtott egy autós

Reggel hét óra után a berlini állatkert közelében történt a gázolás – mondta az M1 tudósítója. Hozzátette, a Mercedes személyautó az emberek közé hajtott, heten megsérültek, közülük hárman súlyosan. Egy sérült az autó alá szorult, onnan kellett kimenteni, egy személyt pedig újra kellett éleszteni. Tizenhét ember volt szemtanúja az esetnek, őket súlyos sokkos tünetekkel ápolják – írja a hirado.hu

Az M1 tudósítója elmondta: ötvenöt mentős és tűzoltó van a helyszínen. A rendőrség pedig robbanószerkezetet keres. Arról, hogy szándékos vagy véletlen baleset történt-e még csak találgatások sincsenek. Egy férfi ült az autóban, őt a rendőrség letartóztatta – mondta a tudósító.

A Bild című német lap szerint baleset történt. Az előzetes vizsgálat szerint az autó sofőrje rosszul vett be egy kanyart, nekiütközött egy közlekedési lámpának, majd felkapott a járdára, ahol a gyalogosok közé csapódott. A rendőrség egyelőre balesetként kezeli a történteket – nem találtak politikai vagy vallási motivációra utaló nyomokat –, amit gyorshajtás okozott. A sofőr a kanyarban elvesztette az uralmát a jármű fölött. A helyszínre rengeteg rendőr szállt ki, bombakereső kutyákkal is átvizsgálták az autót. A sofőrt, aki a Bild szerint 24 éves, Németországban él és észt rendszámú autót vezetett, azonnal őrizetbe vették.

PestiSracok facebook image

hirado.hu /Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.