Pesti Srácok

Hatvan év után megoldották a Gyatlov-rejtélyt

Hatvan év után megoldották a Gyatlov-rejtélyt

Lavina következtében veszítette életét 1959-ben a Szverdlovszki területen az Igor Gyatlov vezette kilenc fős turistacsoport - közölte szombaton sajtótájékoztatóján az Uráli Szövetségi Járás főügyész-helyettese, Andrej Kurjakov, végleges magyarázatot adva a köztudatba Gyatlov-rejtélyként bevonult esetre.

- mondta Kurjakov.

Egy egyetemistákból álló kilenc fős, Igor Gyatlov vezette turistacsoport az Urál északi részén, a Holatcsahl hegy közelében furcsa körülmények között halt meg. Az eredetileg tíz fős csoportból öt fő az Uráli Műszaki Főiskola 4-5. évfolyamos diákja volt, hárman a főiskolát frissen végzett mérnökök, a csoport vezetője, Igor Gyatlov pedig a főiskola 5. évfolyamára járt. Egy további személy, a Kourovszkaja turistabázis hegyi túravezetője később csatlakozott a túrázókhoz.

PestiSracok facebook image

Sítalpon indultak

Sítalpon akartak megtenni 350 kilométeres utat két és fél hét alatt, hogy elérjenek két urali hegycsúcsot. Az embertpróbáló sítúrára a kommunista párt XXI. kongresszusának tiszteletére vállalkoztak, de sosem tértek vissza. Tavaly, 2019 februárjában hatvan évvel a turisták titokzatos halála után a főügyészség bejelentette, hogy felülvizsgálja a Gyatlov-ügyet. Kurjakov szerint az ellenőrzés során összehasonlító elemzésnek vetették alá a turisták sérüléseit. A turisták halálát - három ember kivételével - kihűlés okozta. A több, mint hat évtizede történt esetet elemző szakértők szerint a csoport - amely sítalpon indult útnak - lezúduló lavina miatt sietve elhagyta a sátrát. Nem estek pánikba, a sátortól mintegy ötven méterre távolodtak el, egy kősánchoz mentek, azt remélve, hogy védelmet nyújt nekik egy újabb lavinától.

Eltévedtek és megfagytak

Egy idő után visszafordultak, de a rendkívüli rossz látási viszonyok miatt - legfeljebb 6-16 méteres lehetett a látótávolság - nem láthatták saját sátrukat, így eltévedtek. Harminc méter megtétele után egy cédrushoz értek és tüzet gyújtottak. Másfél órára rá a tűz kialudt, és ketten szinte azonnal megfagytak a mínusz 40-45 Celsius-fokos fagyban.
A csoport egy része megpróbált a nyomokat követve, kúszva visszatérni a sátorba, de ők is azonnal megfagytak, mihelyt elhagyták az erdőt, amely védte őket a fagyos széltől.

A többiekkel több tonnányi hó végzett

A csoport másik négy tagja később ugyanabban az irányban indult el, de ők nem kúszva, hanem a havat tömörítve, bele mélyedve próbáltak haladni, aminek következtében elmozdult a három méter vastag hóréteg, elsodorta és maga alá temette őket. Az ő sérüléseiket a szakértők szerint a több tonnányi hó nyomása okozta, súlyos töréseket szenvedtek.
Az ügyészség ezzel lezártnak tekinti a hatvanegy éve történt tragédia utáni nyomozást, amely Gyatlov-rejtélyként vonult be a köztudatba.

A furcsa körülmények között történt tömeghalál okát az elmúlt évtizedekben sokféleképpen próbálták magyarázni, egyesek azt állították, hogy szökött bűnözők támadtak rájuk, vagy a helyi lakosok végeztek velük, esetleg vita bontakozott ki közöttük, és egymás torkának estek, vagy állatok marcangolták szét őket. Sci-fibe illő magyarázatok is születtek, elsősorban amiatt, mert szanaszét heverő a holttesteken furcsa sérülések voltak, hiányoztak egyes testrészek, és megmagyarázhatatlan elszíneződések voltak a bőrükön. Az Urál északi részén fekvő Otortyen hegyet, ahol 1959 februárjában a turisták életüket vesztették, a csoport vezetőjéről Gyatlov-hágónak nevezték el.

Forrás: MTI/Fotó: YouTube-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.