Pesti Srácok

Karácsony a Facebook-on magyarázza, miért kell ismét fertőtleníteni a Pesti úti idősotthont

null

Már áprilisban megszületett a megállapodás a fővárosi önkormányzat fenntartásában működő Pesti úti idősotthon katonák általi fertőtlenítéséről - reagált Karácsony Gergely főpolgármester a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának, Németh Szilárdnak hétfői sajtótájékoztatójára.

Karácsony Gergely hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: "miután kiderült, hogy a koronavírus áldozatainak közel fele kórházi fertőzés miatt hunyt el, Németh Szilárd gyorsan a Pesti úti idősotthon elé sietett sajtótájékoztatót tartani, és - úgymond megelőző jelleggel - katonai fertőtlenítést rendelt el az intézményben. Bár a sajtótájékoztató hatékonysága a járvány megelőzése szempontjából erősen véleményes, ráadásul erről a fertőtlenítésről már áprilisban megállapodtunk, mindenesetre a katonák munkáját köszönjük, az hozzátesz ahhoz az áldozatos munkához, amit az intézmény dolgozói végeznek." A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a megelőzés tényleg fontos, és "ebben valóban sok dolga lenne a kormánynak".

-írta. Karácsony Gergely kitért arra is, hogy május végén az országos tisztifőorvos neki küldött levelében megerősítette, hogy a Budapesten akkor regisztrált fertőzöttek egyharmada úgynevezett nozokomiális, vagyis intézményi, elsősorban kórházi fertőzött volt. Legutóbbi leveléből az a döbbenetes tény derült ki, hogy a halálos áldozatok közel fele szintén kórházi fertőzött volt - olvasható a főpolgármester bejegyzésében. Kiemelte, a főváros teszi a dolgát, önálló intézkedési terv alapján, az első hullám tapasztalatainak felmérése nyomán védekeznek az idősotthonainkban. Karácsony Gergely közölte: az országos tisztifőorvostól, a kormányhivataltól és Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől levélben kérdezi, hogy "milyen intézkedésekkel védik meg az idősotthonok lakóit és bármely kórházi kezelésre kényszerülő beteget attól, hogy a kórházban kapja el a fertőzést"?

PestiSracok facebook image

Németh Szilárd a XVII. kerületi idősotthon előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett: legutóbb húsvétkor kellett fertőtleníteni az idősotthont, ahol a koronavírus-járvány idején "a fenntartó súlyos mulasztásai miatt gócpont alakult ki". Hozzátette: ilyen mulasztás volt, hogy amikor berobbant a vírus, nem volt állandó és folyamatos orvosi ellátás az intézményben, nem tartották be az előírásokat, ajánlásokat és súlyos higiéniai mulasztásokat is találtak a hatóságok.

Az otthonban 312 ápolt és 26 ápoló betegedett meg, és 55-en elhunytak - mondta az államtitkár, aki megjegyezte azt is: Karácsony Gergely egyszer sem látogatott el az otthonba, nem látogatta meg a katonákat, "akik helyette fertőtlenítettek az intézményben".

Forrás: MTI; vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.