Pesti Srácok

Kémkedés miatt konzulátusokat zár be Kína és az Egyesült Államok egymás országaiban

null

Tovább súlyosbodik az amerikai-kínai viszony. Kína bezárta péntek este houstoni főkonzulátusát, az amerikai kormány utasításának megfelelően. A válaszlépésként bezáratott csengtui amerikai konzulátuson pedig folytak az előkészületek erre szombaton, miközben az épület körül szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be a kínai hatóságok - jelentették hírügynökségek.

Caj-Vej, Kína houstoni főkonzulja csütörtökön még úgy nyilatkozott a Politico című amerikai hírportálnak, hogy bár Washington kémkedéssel vádolta meg a külképviseletet, ezt nem támasztotta alá bizonyítékokkal, ezért a főkonzulátus "további értesítésig" nyitva marad. Nem tervezték tehát betartani a helyi idő szerint péntek 16 órai határidőt. Az amerikai külügyminisztérium azonban azt közölte, hogy a főkonzulátus határidőre bezárt.

A kínai külügyminisztérium szerdán és még pénteken is felszólította Washingtont, hogy azonnal vonja vissza "hibás döntését", és teremtsen megfelelő körülményeket ahhoz, hogy a kétoldalú kapcsolatok helyreállhassanak. Válaszlépésként Peking elrendelte a csengtui amerikai konzulátus bezárását, és miután Washington nagyon rövid határidőt, 72 órát adott kedden a houstoni képviselet bezárására, Peking is ennyit adott péntek délelőtt 10 órakor. Közben a kínai hatóságok szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be az épület körül. A Reuters hírügynökség tudósítója szerint sok rendőrt lehetett ott látni, köztük civilruhásokat is, és lezárták a forgalom elől a képviselet utcáját.

A csengtui amerikai konzulátust 1985-ben nyitották meg, honlapja szerint csaknem kétszáz alkalmazottja volt a koronavírus-járvány kitörése előtt, köztük 150 helyi ember. Hatáskörébe tartozott egyebek között a Kína által 1950-ben megszállt Tibet emberi jogi helyzetének, valamint a kínai haderő mozgásának figyelése az ország nyugati részében.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Államok a pekingi nagykövetség mellett a dél-kínai Kantonban (Kuangcsou), Sanghajban, valamint az északkeleti Senjangban működtet konzulátust. Kínának pedig a houstoni mellett San Franciscóban, Los Angelesben, Chicagóban és New Yorkban van konzulátusa a washingtoni nagykövetség mellett.

A két ország kapcsolatai az utóbbi időben megromlottak. Az Egyesült Államok Kínát teszi felelőssé a koronavírus-világjárványért, és rendszeresen vádolja szellemi tulajdon ellopásával, a hongkongi autonómia korlátozásával, Tibet elnyomásával és a muszlim ujgurok emberi jogainak megsértésével. Ütközőpontokat jelent Tajvan ügye, valamint Kínának a Dél-Kínai-tengert illető területi követelései is.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPARoman Pilipej

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.