Pesti Srácok

Kétmilliárd forintos panzióépítési pályázat indul

null

Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal panziók építésére pályázhatnak a vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszegre - jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Varga Mihály kiemelte: a turizmus egyike a koronavírus által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseken keresztül már több mint 300 milliárd forinttal segítette a turisztikai cégeket. A turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt, a járvány miatt azonban leállt az ágazat - mondta, kiemelve, hogy májusban a vendégforgalom 93 százalékkal, a reptéri utasforgalom 98 százalékkal zuhant vissza. Ezért a kormány a gazdaságvédelemben is külön hangsúlyt helyez a turisztikai szektor újraindítására - tette hozzá A Pest megyei vállalkozások és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok most a program keretében 1,8 milliárd forint értékben, 60 és 300 millió forint közötti támogatást igényelhetnek, amelyből lehetőség van új panziók építésére és a működtetéshez szükséges eszközök beszerzésére, informatikai és infrastrukturális beruházásokra.

A miniszter emlékeztetett: Pest megye az uniós előírások miatt a hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb uniós fejlesztési forráshoz jut hozzá, ezért a kormány 2021-ig 80 milliárd forint támogatást nyújt hazai forrásból a térség fejlesztéseire. Az "Új panziók létesítése Pest megye területén" című felhívás pályázati dokumentációja hétfőtől elérhető a www.allamkincstar.gov.hu oldalon, a támogatási kérelmeket 2020. szeptember 15. reggel 8 órától nyújthatják be majd a pályázók.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.