Pesti Srácok

Korlátozzák az amerikai katonák kijárását a japán Okinava szigetén

Korlátozzák az amerikai katonák kijárását a japán Okinava szigetén

Koronavírus-járvány miatt vesztegzár alá került két amerikai támaszpont a japán Okinava szigetén - közölte szombaton az Okinava prefektúra kormánya. A kormányzó szerint a katonák a függetlenség napja alkalmából szervezett rendezvényeken kaphatták el a kórt.

Az ott állomásozó amerikai csapatok arról tájékoztatták a helyi hatóságokat, hogy kedd és szombat között 61 koronavírusos fertőzéses esetre derült fény a Futenma és Camp Hansen tengerészgyalogsági támaszponton, ezért mindkettőt karantén alá helyezték. Két járványgócot találtak, és elszigeteltek mindenkit, akinek pozitív lett a koronavírus tesztje. Az NHK közszolgálati televízió híradásában azonban az hangzott el, hogy a közölteknél jóval több, 148 amerikai katona kapta el a koronavírust.

A függetlenség napi rendezvényeken kaphatták el

Tamaki Denni okinavai kormányzó közölte, hogy sokkolta az amerikai hadsereg tájékoztatója, és ezek után erős kételyei vannak a kontingens járványmegelőzési intézkedéseit illetően. Tamaki szerint az okinavai hatóságok birtokába kerültek olyan információk, hogy amerikai katonák július 4-én függetlenség napi rendezvényeken vettek részt okinavai városok strandjain és szórakozóhelyein. A kormányzó felszólította a rendezvények résztvevőit, hogy azonnal forduljanak orvoshoz, amennyiben nem érzik jól magukat.

PestiSracok facebook image

Korlátozzák a katonák kijárását

Az amerikai tengerészgyalogság parancsnoksága a járványveszély miatt pénteken parancsba adta a korábbi járványkorlátozások visszaállítását az okinavai kontingensnél: korlátozzák a katonák kijárását, a helyi szórakozóhelyek felkeresését, nem használhatnak Okinaván tömegközlekedési eszközöket, és kizárólag a bázisok között közlekedő külön taxikkal utazhatnak.

Japánban a fertőzöttek száma meghaladja a 21 ezret - beleértve a Diamond Princess óceánjáról történt fertőzéses eseteteket -, 995 ember halt meg a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe. A gyógyultak száma mintegy 18 ezerre rúg, és 32 súlyos állapotban lévő beteget ápolnak intenzív osztályokon. Okinaván eddig 148 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak.

Forrás: MTI/Fotó:MTI/EPA/Maesiro Hitosi

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.