Pesti Srácok

Koronavírus – Szerbiában nem kell újabb korlátozó intézkedésekre számítani

Koronavírus – Szerbiában nem kell újabb korlátozó intézkedésekre számítani

Nem kell újabb korlátozó intézkedésekre számítani Szerbiában, ám ahhoz, hogy az állam ne szóljon bele az emberek életébe, arra van szükség, hogy mindenki betartsa az elővigyázatossági intézkedéseket, hordjon maszkot, és tartson kétméteres távolságot a többiektől – közölte szerdán Predrag Kon, az ország vezető járványügyi szakértője, a koronavírus kezelésével megbízott válságstáb tagja.

Szerbiában keddről szerdára 24 141-ről 24 520-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden nyolc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 551-re nőtt.

Koszovóban egy nap alatt 7413-ról 7652-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, és újabb héttel, 192-re nőtt a halálos áldozatok száma. Az ország teljes területén betiltották az öt főnél tömegesebb rendezvényeket, a vendéglátóhelyek pedig csak este fél 11-ig tarthatnak nyitva. A járványgócokban emellett este fél tizenegy és másnap reggel öt óra között kijárási tilalmat rendeltek el. Zárt térben továbbra is kötelező a maszk viselése. A nyugat-balkáni országokból érkezőknek a belépés előtt három naposnál nem régebbi, negatív koronavírus-tesztet kell felmutatniuk.

Észak-Macedóniában egy nap alatt 10 214-ről 10 316-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Kedden öt halálos áldozata volt a Covid-19-betegségnek, így a halottak száma 471. A Biznisvesti.mk észak-macedón gazdasági hírportál tájékoztatása szerint több, mint hétszáz olyan cég van az országban, amely felvette a kormány gazdasági mentőcsomagját az április és június közötti időszakra, ám a munkahelyek megtartására szánt összeget mégsem fizette ki a dolgozóknak.

PestiSracok facebook image

Montenegróban szerdára 2894-ről 2950-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi huszonnégy órában nem volt halálos áldozata a koronavírusnak, így a halottak száma negyvenöt maradt.

Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 10 517-ről 10 746-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, és hárman haltak bele a Covid-19-betegségbe; a halálos áldozatok száma ezzel 297-re nőtt. A nyugat-balkáni ország feltehetőleg az Európai Uniótól fog segítséget kérni az őszre esedékes önkormányzati választások miatt. Szarajevónak nincs elegendő védőfelszerelése, így azt tervezi, hogy Brüsszeltől kér maszkokat, kesztyűket és egyszer használatos tollakat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."