Pesti Srácok

A liberális New York Timest tulajdonló család felmenői között rabszolgatartók is voltak

A liberális New York Timest tulajdonló család felmenői között rabszolgatartók is voltak

A The New York Times című liberális lapot tulajdonló Ochs-Sulzberger-család felmenői között rabszolgatartók is voltak - állította a New York Post című lap hétvégi számának oknyomozó riportja.

– állapította meg Michael Goodwin újságíró, aki a The New York Post mellett a republikánusokhoz közelálló Fox televízió kommentátora is. Az újságíró szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a Sulzberger-családban nemcsak rabszolgatartók voltak, hanem sok családtag az amerikai polgárháború idején (1861-1865) a déli konföderációs erőket és a rabszolgatartókat segítette.

Példaként a szerző az Ochs-Sulzberger-család egyik pátriárkáját hozta fel: Adolph Ochsét, aki - mielőtt megvásárolta a The New York Timest - a Chattanooga Times című lap tulajdonosa volt. A lapban 1900-ban olyan vezércikk is megjelent, amely amellett foglalt állást, hogy az Ochs által is támogatott Demokrata Pártnak "talán ki kellene tartania amellett, hogy a négerek ördögi szavazati jogát szeszélyből terjesztették ki". Hat esztendővel később, a konföderáció elnöke, Jefferson Davis századik születésnapján a lap nagyszerű déli vezetőnek titulálta a konföderációs elnököt.

PestiSracok facebook image

Ochs anyagilag is támogatta két konföderációs tábornok, Robert Lee és Stonewall Jackson emlékművének elkészítését a déli Georgia államban. Később a testvére, George Ochs pedig az 1930-as években - miközben a The New York Timesnál dolgozott -, a Konföderáció Veteránjai Fiainak nevű egyesület New York-i egyletét is vezette. A New York Post publicistája leszögezte azt is: a család egyik tagjának, Bertha Levy Ochsnak (Adolph Ochs anyjának) legalább öt rabszolgája is volt Mississippi államban. S valószínűleg Bertha unokaöccsének, John Mayernak is volt rabszolgája.

– fogalmazta kérdésbe az álláspontját a New York Post publicistája.

Az oknyomozó riportról hírt adó jobboldali Breitbart News portálja vasárnap emlékeztetett arra, hogy a liberális The New York Times az elmúlt hónapokban folyamatosan népszerűsítette azt az "1619 Project" című, Nikole Hannah-Jones által írt esszésorozatot, amely történészek szerint meghamisítja az Egyesült Államok történelmét és azt állítja, hogy az ország önálló története nem az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozattal kezdődött, hanem csak 1619-ben, amikor Virginiába megérkeztek az első rabszolgák az afrikai kontinensről.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.