Pesti Srácok

KSH: Csökkent a magyarok természetes fogyása az év első felében

null

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első hat hónapjában, miután 5,5 százalékkal több gyerek született és 5,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Az év első hat hónapjában 44 250 gyerek született, 2291-gyel több, mint tavaly ilyenkor. Ezen belül január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban pedig 8,2 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos hónapjaihoz képest. A születések száma valamennyi régióban emelkedett, a legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon (12 százalék) és az Észak-Alföldön (9,6 százalék), a legkisebb mértékben Budapesten (0,6 százalék) és a Közép-Dunántúlon (1,2 százalék).

2020 januárjától júniusig 64 302-an haltak meg, 3733-mal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A csökkenés hátterében a tavalyihoz képest idén alacsonyabb szinten tetőző influenzajárvány állhatott. Január-februárban 13 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8 százalékkal többen, májusban 1 százalékkal, júniusban 6,8 százalékkal kevesebben hunytak el az egy évvel korábbihoz képest. A halálozások száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon (9 és 7,8 százalék), a legkisebb mértékben Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon (0,3 és 3,4 százalék). Kiemelték: a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás mértéke 23 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma nőtt: 26 792 pár házasodott össze, 2704-gyel több, mint tavaly január és június között. Januártól márciusig 101, áprilisban 8,9 százalékkal több, május-júniusban 26 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. A kisebb mértékű áprilisi növekedés és a május-júniusi csökkenés hátterében a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések állhattak. A házasságkötések száma a Budapesten regisztrált 9,7 százalékos csökkenés kivételével valamennyi régióban emelkedett. A legjelentősebb mértékű növekedést a Dél-Alföldön és az Észak-Alföldön (29 és 23 százalék) mérték.

PestiSracok facebook image

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél, az utóbbi 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, ezért a természetes fogyás 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Az év első hat hónapjában ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos csökkenés az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 5,5 ezrelékes értéke 0,5 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Nagycsaládosok Országos Egyesülete

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.