Pesti Srácok

Lefoglalták a Sea-Watch német civilszervezet hajóját Olaszországban

Lefoglalták a Sea-Watch német civilszervezet hajóját Olaszországban

Lefoglalták a Sea-Watch német civilszervezet hajóját az olasz hatóságok a szicíliai Porto Empedocle kikötőjében, miután "számos szabálytalanságot" fedeztek fel rajta – közölte az olasz partiőrség szerdán.

A Sea Watch 3 nevű hajó fedélzetén több mint kétszáz migráns érkezett Olaszországba. A menedékkérőket a Moby Zaza nevű karanténhajóra vitték a koronavírus-járvány miatt, míg a hajó legénysége a szükséges karanténidő leteltét követően köthetett ki. Az olasz partiőrség szakemberei – a hatóság közlése szerint – a Sea Watch 3 fedélzetét átvizsgálva számos, a hajó legénységét, valamint utasait veszélyeztető műszaki és működési szabálytalanságot találtak. A partiőrség közölte azt is, hogy a hajó regisztrációja szerinti állam, vagyis Németország beavatkozására van szükség. A szabálytalanságok orvoslásáig a jármű hatósági őrizet alatt kikötve marad.

Az olasz hatóságok májusban hasonló indokkal foglalták le a spanyol Salvamento Marítimo Humanitario nem kormányzati szervezet Aita Mari nevű hajóját, illetve a Sea-Eye német civilszervezet Alan Kurdi nevű hajóját a palermói kikötőben. A Sea-Watch szerint a hajó június 6-án kezdte újra a járvány miatt megszakított tevékenységét a földközi-tengeri migrációs útvonalon. A pandémia miatt Olaszország és Málta nem engedi a közvetlenül partra a civilszervezetek hajónak fedélzetén érkező illegális bevándorlókat, hanem karanténhajókon helyezi el őket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.