Pesti Srácok

Lelőtték az Epstein-ügyben érintett pedofil milliárdosok átvilágítását vizsgáló bírónő férjét és fiát

null

Megölték a fiát és súlyosan megsebesítették a férjét annak a new jersey-i szövetségi bírónak, aki a múlt héten kapott utasítást az Epstein-ügyben érintett pedofil milliárdosok átvilágításának törvényességét vitató per tárgyalására. Az esetről tudósító abcnews.com szerint Ester Salas több fenyegetést is kapott a közelmúltban, az FBI még vizsgálódik, hogy ezek összefüggésben állnak-e a támadással. Több forrás, köztük a StarTribune is felhívta a figyelmet, hogy a Salas családja elleni támadás éppen egy héttel azután történt, hogy a bírónőhöz rendelték az ügyet, amelyben befektetők indítottak pert a Deutsche Bank ellen, mert szerintük a német pénzintézet hamis, illetve félrevezető tájékoztatást adott a pénzmosás kivédését célzó gyakorlatáról, és nem ellenőrizte rendesen a magas kockázatú ügyfeleit, köztük az emberkereskedelem és pedofília vádjával tavaly bíróság elé állított Jeffrey Epsteint, és esetleges körét.

Nemrég bombaként robbant a nemzetközi sajtóban, hogy Epstein és a hozzá kapcsolódó liberális elit számos, a nők és gyerekek szexuális kizsákmányolásával összefüggő ügylethez kapcsolódó tranzakciót bonyolított le a Deutsche Bankon keresztül. A pénzügyi szolgáltatókért felelős amerikai felügyelet vezetője, Linda Lacewell szerint a bank annak ellenére teljesítette Epstein több millió dollár értékű ügyleteit, hogy tisztában voltak bűnügyi előéletével és, hogy a tranzakciók "nyilvánvalóan gyanúsak" voltak. Ilyen nyilvánvalóan gyanús ügyletnek tekinthető, hogy történtek nagy összegű utalások olyan emberek részére, akiket köztudottan azzal vádoltak, hogy az Epstein-féle pedofilhálózat tagjai, de voltak óriási készpénzfelvételek, hotelszámlák, kifizetések orosz modellügynökségeknek és iskolai tandíjbefizetések is. Az ügyben több per is indult a bank ellen, ezek során eddig összesen 150 millió dollárt fizetett ki a Deutsche Bank, hogy lezárják az ellenük folyó eljárásokat. Ezzel úgy tűnt, hogy az ügy elsikkad, a Epstein köre pedig megússza a számonkérést.

Csakhogy a bank befektetői köre is pert indított a Deutsche Bank ellen, mert szerintük a német pénzintézet hamis, illetve félrevezető tájékoztatást adott a pénzmosás kivédését célzó gyakorlatáról, és nem ellenőrizte rendesen a magas kockázatú ügyfeleit, köztük az emberkereskedelem és a szexuális bűncselekmények vádjával tavaly bíróság elé állított Jeffrey Epsteint. Ezt az ügyet rendelte az Egyesült Államok szövetségi bírósága Ester Salas bírónőhöz múlt héten.

Több forrás szerint is ez lehet az oka, hogy egy ismeretlen férfi otthonukban lőtte le fiát, illetve sebesítette meg a férjet. Az FBI az ügyben arról adott hírt, hogy nagy erőkkel keresnek egy ismeretlen férfit, aki magát FedEx futárnak kiadva becsöngetett a bírónő new jersey-i házába, és az ajtót kinyitó 20 éves fiát azonnal lelőtte. A bírónő férje, aki fiúk mögött állt az ajtóban, súlyosan megsebesült, de már stabil állapotban van. A beszámolók szerint támadó ugyan a FedEx formaruháját viselte, de nem tudni, hogy valóban a csomagküldő cég alkalmazottja-e, vagy csak annak adta ki magát.

PestiSracok facebook image

https://twitter.com/FBINewark/status/1285044748982587392?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1285044748982587392%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.vadhajtasok.hu%2F2020%2F07%2F20%2Flelottek-a-pedofil-elit-es-epstein-ugyeben-a-deutsche-bank-szerepet-vizsgalo-szovetsegi-birono-csaladjat-fiat-es-ferjet%3Ffbclid%3DIwAR2oqiFGfc01nTLyg0LLmnJEqpSz79hltFXnkNGVwVrhRgoIsaPf8FGeoWc

Forrás: ABCNews/Index/StarTribune/Vadhajtások; Fotó:dstarnews.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.