Pesti Srácok

Letartóztatásért fellebbez az ügyészség egy kizsákmányoló foglalkoztatóval szemben

null

Egy férfi éveken keresztül dolgoztatott kiszolgáltatott helyzetben levő személyeket a megalapozott gyanú szerint, a Fővárosi Nyomozó Ügyészek elfogták és letartóztatását indítványozták. A bíróság négy hónapra bűnügyi felügyeletbe helyezte a férfit, az ügyészség fellebbez, hogy a gyanúsított letartóztatásba kerüljön - írja az ugyeszseg.hu.

Mint a közleményből kiderült, a 49 éves férfi három embert zsákmányolt ki 2017 és 2020 között, egyikőjüknek pedig még az ingatlanát is megkaparintotta.

- fogalmaz a közlemény.

PestiSracok facebook image

- folytatódik az ügyészség közlése. Mivel azonban az ilyen jellegű cselekményekre jellemző, hogy a kizsákmányoló befolyásolja a sértetteket, ezért ennek elkerülése végett az ügyészség a férfi letartóztatásáért fellebbez.

Forrás: ugyeszseg.hu; Fotó: MTI/Vajda János