Pesti Srácok

Megkezdődött a választás Észak-Macedóniában

Megkezdődött a választás Észak-Macedóniában

Megnyíltak a szavazóhelyiségek szerda reggel 7 órakor Észak-Macedóniában, ahol az 1,8 millió szavazásra jogosult állampolgár a 123 fős törvényhozás képviselőit választja meg.

A választópolgárok 15 párt és koalíció 1578 jelöltjének sorsáról döntenek. A közvélemény-kutatások alapján szoros küzdelem várható a kormányzó baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) és a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) és koalíciója között. A felmérések szerint egy kicsivel vezetnek a szociáldemokraták. A közvélemény-kutatások szerint egyik párt sem tud majd egyedül kormányt alakítani, így – ahogyan a korábbi években – az albán kisebbségi pártok jelenthetik majd a mérleg nyelvét.

A szociáldemokraták az egyik albán kisebbségi párttal, a Besával összefogva indultak a megmérettetésen, választási szlogenjük a "Képesek vagyunk rá" volt, amivel arra utaltak, hogy képesek az európai úton tartani az országot, és elérni, hogy Észak-Macedónia belátható időn belül csatlakozhasson az Európai Unióhoz, ahogyan az év elején a NATO-hoz is csatlakozott. Az inkább a nemzeti érzelmekre építő VMRO-DPMNE a "Macedónia megújítása" jelmondattal igyekezett meggyőzni a választópolgárokat arról, hogy a szociáldemokraták majdnem négyéves kormányzása után ismét meg kell újítani az országot, ezt viszont voltaképpen a korábbi évekbeli jobboldali kormányzás újrakezdésével tennék.

Mindkét oldal a valóságtól elrugaszkodott gazdasági ígéreteket tett. A kormány és az ellenzék is magasabb fizetéseket és nyugdíjakat, valamint alacsonyabb adókat tervez a következő időszakra, gazdasági szakértők szerint azonban ezek irreális elképzelések, hiszen egyelőre nem lehet tudni, meddig húzódik el a koronavírus-járvány, és milyen gazdasági következményei lesznek; nagyon valószínű, hogy az adókat nemhogy csökkenteni nem lehet majd a következő néhány évben, hanem növelni kell. A koronavírus-járvány is téma volt a kampány során. Míg a kormány azt hirdette, jól kezelte a helyzetet, és megakadályozta a kórházak túltelítettségét, az ellenzék szerint túl hamar oldották fel a korlátozásokat, ami abból is látszik, hogy május óta folyamatosan növekszik az új fertőzöttek és a halottak száma. A választást egyébként a járvány miatt kellett április 12-ről július 15-re halasztani, illetve a fertőzöttek már hétfőn leadhatták voksaikat, kedden pedig az idősek, a krónikus betegségben szenvedők és a börtönbüntetésüket töltők szavazhattak.

PestiSracok facebook image

A szkopjei parlament februárban oszlott fel, miután Zoran Zaev miniszterelnök lemondott, mert az Európai Unió a korábbi ígéretek ellenére nem kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat Észak-Macedóniával. Azóta ügyvezető kormány vezeti a nyugat-balkáni országot. Zoran Zaev azért döntött a lemondás mellett, mert 2016-ban a legfontosabb kampányígérete az ország euroatlanti integrációjának felgyorsítása volt. A csatlakozási tárgyalások megkezdésének reményében a nyugat-balkáni ország megbékélt Görögországgal, a nevét pedig Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatta. A brüsszeli döntést a kormány csalódásként élte meg. Azóta Brüsszel már zöld jelzést adott a csatlakozási tárgyalások megkezdésének. A választópolgárok 21 óráig adhatják le voksaikat, az első, nem hivatalos eredmények késő este várhatóak. Az észak-macedónok a legutóbb 2016. december 11-én járultak az urnák elé.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.