Pesti Srácok

Móring üzent a Koncz Ferenc halálán gúnyolódó balosoknak: már emberi minimum sincs?

Móring üzent a Koncz Ferenc halálán gúnyolódó balosoknak: már emberi minimum sincs?

Pénteken reggel egy közúti baleset során életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei parlamenti képviselője, Szerencs korábbi polgármestere. Móring József, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, az Országgyűlés jegyzője egy Facebook-posztban üzent azoknak a gyűlölködő balosoknak, akik gúnyolódtak Koncz Ferenc halálán.

Az alábbi sorokat osztotta meg a képviselő:

Forrás: Facebook
PestiSracok facebook image

Pénteken Bekecsen, a Honvéd utcán egy fordulót végrehajtó autóval ütközött az arra haladó motoros férfi, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A motoros férfi Koncz Ferenc volt, aki később belehalt sérüléseibe.

A 60 éves Koncz Ferenc a negyedik ciklusát töltötte az Országgyűlésben: 1998 és 2002, majd 2004 és 2006, illetve 2010 és 2014 között is képviselő volt. 2010-től Szerencs polgármestere, majd miután a tisztség összeférhetetlenné vált a parlamenti mandátummal, a város vezetését választotta. 2018-ban lemondott, hogy újra parlamenti munkát végezhessen.

A politikustól Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon búcsúzott el:

Forrás: Facebook, kiemelt kép: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.