koncz ferenc
Koncz Zsófia: óriási a 2022-es választások tétje a fiatalok számára – Aki legyőzte Jakabékat és az egész gyurcsányista társaságot
Koncz Zsófia fideszes parlamenti képviselővel készített interjút a Mandiner. Mint ismert, a fiatal politikusnő még tavaly ősszel foglalta el a tragikusan elhunyt édesapja, Koncz Ferenc székét a parlamentben, miután a szerencsi időközi választáson legyőzte a rasszista kijelentéseiről elhíresült, a teljes baloldali ellenzék által támogatott jobbikos Bíró Lászlót. Koncz Zsófia az interjúban többek között arról beszélt, hogy milyen kihívásokkal jár fiatal női politikusként helyt állni a parlamentben, miért gondolja azt, hogy a fiatal generációnak óriási szerepe lesz a 2022-es választások során, de elárulta azt is, miért tartja szívügyének a környezettudatosság témáját.Elégtétel: felfüggesztett börtönbüntetést kapott a fideszes országgyűlési képviselő Koncz Ferenc balesetének okozója
A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki arra a vádlottra, aki 2020. július 10-én, Bekecsen gépkocsijával halálos motorbalesetet okozott – közölte a Miskolci Törvényszék. A bírósági közlemény nem jelöli meg, hogy a baleset sértettje Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő volt, de a politikus azon a napon, ugyanazon a helyszínen vesztette életét közlekedési balesetben.Nem ismeri el vétkességét a Koncz Ferenc halálát okozó baleset miatt felelősségre vont polgármester
Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja Lengyelné Bús Zitát a Koncz Ferenc halálát okozó baleset kapcsán, Legyesbénye polgármestere azonban nem vállalja a felelősséget az ügyben.Koncz Zsófia édesapja örökségét kívánja folytatni Borsodban
Édesapja örökségét, emberközeli hozzáállását kívánja folytatni országgyűlési képviselőként a vasárnapi borsodi időközi parlamenti választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként mandátumot szerző Koncz Zsófia. A kormánypárti politikus a köztelevízióban fontosnak nevezte, hogy a kampány során a választókerület mind a 42 települését felkereste, és mindenhol a helyi sajátosságokat figyelembe véve fogalmazott meg pozitív üzeneteket. Ezzel szemben Bíró László, az összellenzék jelöltje igyekezett országos jelentőséget tulajdonítani a választásnak, a Fidesz-KDNP parlamenti kétharmadának lebontására irányuló üzenetére viszont nem voltak nyitottak a választók.Koncz Zsófia: az én ajtóm mindenki előtt nyitva fog állni
Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt hamarosan időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. A Fidesz-KDNP színeiben induló Koncz Zsófiával, az elhunyt képviselő lányával Szerencsen találkoztunk, majd egy bejáráson bemutatta nekünk a festőien szép Tokaj-Hegyalját. A kormánypárti jelölt a PestiSrácok.hu-nak beszélt a terveiről, arról, hogy miközben rengeteg időt tölt terepen a helyi emberek körében, egyre több feladatot kap, amelyeket örömmel fog elvégezni megválasztása esetén. A kormánypárti jelölt az ellenzék szimpatizánsainak és a bizonytalankodóknak azt üzeni, hogy a térség érdekei fontosabbak a politikai csatározásoknál, ezért az ajtaja mindig, mindenki előtt nyitva fog állni, és fel fogja karolni az előremutató kezdeményezéseket.Koncz Zsófia a politikai csatározások helyett szülőföldjét szeretné szolgálni
Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt hamarosan időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. A Fidesz-KDNP színeiben induló Koncz Zsófiával, az elhunyt képviselő lányával Szerencsen találkoztunk, majd egy bejárás során bemutatta nekünk a festőien szép Tokaj-Hegyalját. A kormánypárti jelölt a PestiSrácok.hu-nak elmondta: gyermekkora óta fogékony a közéleti kérdésekre, hiszen édesapja évtizedeken keresztül a térség legmeghatározóbb politikusa volt, és bizony családi berkekben is gyakran átbeszélték az ország és a világ dolgait.Bíró László: Azért zsidóztam, mert Fidesz
Briliáns érvelés egy briliáns elmétől. Az ellenzék közös, amúgy a Jobbik színeiben politizáló borsodi jelöltje újabb csodálatos választ adott arra, miért zsidózott teli torokból korábban. Ezt egyébként már egyszer azzal indokolta, hogy apátiában volt a '18-as vereség után, most azonban sokkal elmésebb magyarázattal jött elő.A jobbikos Bíró jelöltségével intézményesítette magának az antiszemitizmust az ellenzék
Szűk két hete tudhatta meg a közvélemény, hogy a tragikusan, motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő helyére a Jobbik és vele együtt az egész balliberális ellenzék Bíró Lászlót indítja közös jelöltként az időközi országgyűlési választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókörzetében. Az ügy pikantériája, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megállapította, hogy jogszabálysértően vette nyilvántartásba jelölőszervezetként a tiszaújvárosi választási bizottság a Jobbikot, mivel a nyilvántartásba vételi kérelmet egy olyan törvényes képviselő nyújtotta be, akinek a képviseleti joga jelenleg nem hatályos. A helyzetet portálunknak két szakértő elemezte. Nagy Ervin filozófus, portálunk publicistája, a XXI. Század Intézet kutatója úgy fogalmazott, hogy míg a baloldal korábban rendszeresen antiszemita és rasszista vádakkal illette a jobboldaliakat, addig most képesek voltak egy valóban nyíltan zsidóellenes személyt támogatni és elfogadni. Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi igazgatója a PestiSrácok.hu-nak adott nyilatkozatában részletesen kifejtette, milyen hibákat vétett a balra sodródott, egykori jobboldali Jobbik, aminek eredményeképpen a szabályokkal szembemenve próbáltak jelöltet állítani.Setét Jenő, az ismert kormányellenes aktivista szerint a borsodi összellenzéki jelölt egy rasszista
Setét Jenő roma aktivista szerint rasszista jelöltet indított az ellenzék a borsodi időközi országgyűlési választáson. Setét szerint a helyi cigányságnak csak két választása maradt: vagy nem megy el szavazni, vagy a kormánypárti jelöltet támogatja – írja a magyarnemzet.hu.Ajánljuk még